Bizonytalanság, káosz, harag és hirtelen irányváltások – így foglalja össze a BBC azt a helyzetet, ami előzetesen kialakult a Mexikó–Anglia nyolcaddöntő előtt a meccs időpontjával kapcsolatban.Péntek este fél hét körül jelentek meg az első hírek a mexikói sajtóban arról, hogy a FIFA viharok veszélye miatt hat órával előbbre hozná a meccs időpontjának kezdetét. Az angol csapat ezen a ponton még Kansasben edzett, a futballszövetség pedig teljesen tanácstalanul állta az újságírói kérdéseket: nekik senki sem szólt.Este nyolc órára teljes volt a káosz. Az angol szövetség megerősítette, hogy valóban felmerült a meccs időpontjának megváltoztatása, és hogy tárgyalni kezdtek a FIFA-val.Mind a mexikói, mind az angol szövetség felháborodott a döntésen, miszerint kevesebb mint 48 órával az eredetileg tervezett időpont előtt megváltoztatnák a kezdőrúgás idejét, ráadásul elpbbre hozva azt. A csapatok utazási és felkészülési logisztikája mellett felmerült, hogy így számos szurkoló egyszerűen nem fog odaérni a meccsre.Fél tízkor aztán az angol csapat úgy szállt repülőre, hogy valójában nem tudták, mikor indul majd a nyolcaddöntő. Közben a mexikói médiában elkezdett terjedni, hogy a BBC is azért lobbizott, hogy hozzák előre a meccs kezdést, mivel az eredetileg tervezett kezdés brit idő szerint vasárnap éjjel egykor lesz. Ezt a médiavállalat cáfolta.Este tíz óra fele jelentek meg az első hírek arról, hogy a két résztvevő csapat felháborodása, illetve a logisztikai kihívások miatt a FIFA hajlik arra, hogy hagyja a mérkőzést az eredeti időpontban, majd európai idő szerint valamivel éjfél előtt jött a hivatalos megerősítés, hogy minden marad a régiben, a meccs a terveknek megfelelően kezdődik majd. https://hvg.hu/sport/20260704_foci-vb-2026-nyolcaddonto-parositasokSok hűhó semmiért?Elsőre furcsának tűnhet a változtatás terve, azonban az Egyesült Államokban, így ezen a futball-világbajnokságon is sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak az időjárás jelentette veszélyekre.A tavalyi klubvilágbajnokságon lejátszott 63 meccsből hat esetben is komoly csúszások voltak a vihar miatt. A mostani tornán Franciaország és Irak járt hasonlóan, a két csapat csoportmeccsén két óráig állt a játék: https://hvg.hu/sport/20260623_esoszunet-foci-vb-franciaorszag-irak-villamlas-szabalyokAz angolok természetesen elég rosszul viselték a hercehurcát az egyébként is nehéznek ígérkező meccs előtt. A helyszín az Azteca stadion lesz, ami a tengerszint feletti, több mint kétezer méteres magasságával erősen megterheli majd az angol játékosok szervezetét, ráadásul az eddigi 89 tétmeccsből, amit itt játszott, Mexikó csak kettőt vesztett el.Az angolok nagyon készülnek már a mérkőzésre, már korábban lehetett tudni, hogy a kocsmáknak, puboknak nem kell majd figyelembe venni a törvényben előírt zárórát, hanem a mérkőzés lefújásáig nyitva lehetnek. https://hvg.hu/sport/20260702_foci-vb-2026-anglia-mexiko-kocsma-hosszabb-nyitvatartasA válogatott szövetségi kapitánya, Thomas Tuchel pedig korábban azt kérte Keir Starmer kormányfőtől, hogy rendeljen el iskolai szünnapot, hogy a gyerekek is tudják nézni a késő éjszakába nyúló mérkőzést, a miniszterelnök azonban ennek nem tett eleget.Az edző a szülőknek is üzent, mondván, ha mégis iskolába kéne menniük, írjanak egy igazolást a gyerekeknek. „Iskolába mindig kell menni, de világbajnokság csak négyévente van” – érvelt Tuchel, majd hozzátette: „Nagy meccs lesz négy nap múlva, ezért minden támogatásra szükségünk van, különösen a gyerekekére”. Szombaton a BBC arról írt, ha a kormány nem is engedélyezte a rendkívüli szünetet, több iskola saját hatáskörben döntött arról, hogy a szokásos 8:20-as érkezés helyett csak 10-re várják a gyerekeket hétfőn, hogy „kevésbé legyen stresszes a reggeli készülődés” mind a szülők, mind az iskolások számára. https://hvg.hu/sport/20260702_thomas-tuchel-anglia-mexiko-nyolcaddonto-azteca-stadion-magaslati-levegoNyitókép: AFP / NurPhoto / Eyepix
Két országot is kiborított a meccs előrehozását fontolgató FIFA, majd nem csinált semmit
A mexikói médiában felröppent a hír, hogy hat órával előbbre hoznák az angolok elleni mérkőzést. A FIFA órákig hallgatott, a mexikóiak mondták a magukét, az angolok meg teljes pánikban voltak.










