Nem hozott emlékezetes összecsapást, mégis izgalmas véget ért Ausztrália és Egyiptom találkozója a világbajnokság legjobb 32 csapata között. A meccs arról döntött, melyik csapat jut tovább a nyolcaddöntőbe, és küzdhet meg Argentínával vagy a Zöld-foki Köztársasággal.A Dallasban megrendezett mérkőzés első helyzetére az 5. percig kellett várni, ekkor az ausztrál Volpato lőtt kapura, lövése kívülről súrolta a felső lécet. Az ezt követő percekben az ausztrálok próbálkoztak aktívabban, és igyekeztek már csírájában elfojtani az egyiptomi támadásokat azzal, hogy magasra feltolták a védelmüket.A 13. percben azonban mégis sikerült közel férkőzniük az egyiptomiaknak, és egy Szalah-szabadrúgás után Hafez elé került a labda, akinek tűpontos beadását Asur fejelte az ausztrál kapuba, 0–1.A gól után mindkét csapat felpörgött, az ausztrálok az egyenlítés, az egyiptomiak az előnyük megduplázása reményében vezették a támadásokat. A 21. percben egy előre ívelt labdára az egyiptomi Ziko csapott le, de mellé lőtt és lesen is volt. Az ivószünetet követően lassabban, főként a középpályán csordogált a játék, csak az ausztrál Behich tizenhat méterről megeresztett lövése jelentett kisebb veszélyt az egyiptomi kapura a 35. percben, de a kapus a helyén volt. A félidő hajrája szinte eseménytelenül telt, csak néhány pontatlan kapuralövési kísérlet és egy-két szabálytalanság kerülhetett be az összefoglalókba ezekből a percekből.A második játékrész legelején, mindössze 10-12 másodperc elteltével az egyiptomi Marmoush elé került a labda, de a Manchester City játékosa mellé lőtt a tizenhatosról. A 48. percben aztán Hani egy levegőben megvívott párharc után rosszul ért földet, és úgy tűnt, hogy rövid időre el is vesztette az eszméletét, de az egyiptomi hátvéd a pályán maradt.A következő említésre méltó esemény is Hani nevéhez fűződött, igaz, ennek sem örülhetett: az 55. percben a védő O’Neill szabadrúgásból beadott labdáját csúsztatta a saját kapujába, 1–1.Miután ismét nyílt lett a meccs, mindkét csapat magasabb fordulatszámra kapcsolt, de jött a hidratációs szünet, amely kissé lehűtötte a kedélyeket. A félidő derekán az egyiptomiak behátráltak, az ausztrálok pedig egyhangúan passzolgattak, veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani. A 80. perctől egyre paprikásabbá vált a hangulat a pályán, megszaporodtak a szabálytalanságok, és érezhető volt, hogy biztonsági játékot játszanak a csapatok. A rendes játékidő utolsó öt percében és a ráadásban mindkét oldalon akadt néhány próbálkozás, a legveszélyesebb az egyiptomi Rabia fejese volt, amelyet Beach bravúrral tolt a kapu fölé a 94. percben. Végül azonban érintetlenül maradtak a hálók, így következhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás.A hosszabbítás elején Szalah jobbal lőtt az ausztrál kapu fölé, majd csak a fordulás mentette meg a meccset attól, hogy totális unalomba forduljon. A gyors térfélcsere után, a 109. percben az egyiptomi Attia lapos lövése miatt mehetett feljebb az ausztrál szurkolók vérnyomása, de Beach könnyedén hárította a próbálkozást. Az utolsó tíz perc elején az ausztrálok kissé beszorultak, és bár Szalah különösen aktív volt, az egyiptomi nyomás nem érett góllá. A hosszabbítás ausztrál kapuscserével ért véget, jöhettek a tizenegyesek.A büntetőpárbajt Ausztrália kezdte, de a csapatkapitány, Souttar fölé lőtte az első tizenegyest. A folytatásban az ausztrál Herrington is hibázott, az egyiptomiak viszont minden büntetőjüket belőtték, így ők jutottak a legjobb 16 közé.Egyiptom – amely Marokkó után a második afrikai csapat a 16 között – jövő kedden Atlantában játszik nyolcaddöntőt Argentína vagy a Zöld-foki Köztársaság ellen.Nyolcaddöntőbe jutásért:Egyiptom – Ausztrália 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel: 4–2Arlington, AT&T Stadion, 70 244 nézőjátékvezető: Gustavo Tejera (uruguayi)gól: Asur (13.), illetve Hani (55., öngól)sárga lap: Hasszan (104.), Ibrahim (120.)Egyiptom: Sobeir – Hani, Rabia, Ibrahim, Hafez (Trézéguet, 80.) – Fathi (Abdelmagid, 67.), Attia (Szaber, 121.) – Asur, Szalah, Ziko (Hasszan, 67.) – Marmus (Abdelkarim, a hosszabbítás szünetében)Ausztrália: Beach (Ryan, 119.) – Circati, Souttar, Herrington – Bos (Trewin, a szünetben), O'Neill (Okon-Engstler, a hosszabbítás előtt), Irvine, Behich – Volpato (Hrustic, 74.), Metcalfe (Mabil, a hosszabbítás előtt) – Irankunda (Touré, 74.)Nyitókép: Evrim Aydin / Anadolu via AFP