Szalah egészségügyi állapota dönthetAz egyiptomi labdarúgó-válogatottnál elsősorban a sztárjátékos Mohamed Szalah egészségi állapotára koncentrálnak az Ausztrália elleni vb-nyolcaddöntő előtt.A 34 éves veterán támadónak az Irán elleni 1–1-es döntetlennel zárult csoportmérkőzésen húzódott meg a combhajlítója, a közösségi médiában megjelent szerdai videó szerint pedig a társaktól külön, az edzőteremben tréningezett, de vélhetően valamennyi időre bevethető lesz a Dallasban sorra kerülő összecsapáson. Egyiptom először jutott be az egyenes kieséses szakaszba vb-n, 1990-ben és 2018-ban ugyanis a csoportkör után búcsúzni kényszerült. Hosszam Hasszan szövetségi kapitánynak Szalahra mindenképpen szüksége lenne az ausztrálok elleni találkozón, de az, hogy az ex-liverpooli kiváló szélső mennyit tud majd játszani, vélhetően csak közvetlenül a meccs előtt dől majd el. Az egyiptomiak a belgák elleni 1–1-es döntetlennel rajtoltak a vb-n, majd legyőzték Új-Zélandot, így az iráni döntetlen nyomán a G csoport második helyén zártak és a D jelű négyesben második Ausztráliát kapták ellenfélnek a 16 közé kerülésért. Az ausztrálok számára már kevésbé ismeretlen a vb egyenes kieséses szakasza, történetük során ugyanis immár harmadszor jutottak túl a csoportkörön. Legutóbb, négy éve, Katarban a nyolcaddöntőben a későbbi győztes Argentína állította meg őket. Tony Popovic szövetségi kapitány együttese most sporttörténeti sikerre készül, a válogatott ugyanis eddig még nem tudott meccset nyerni a vb-n az egyenes kieséses szakaszban. Ausztrália meglepetésre a törökök elleni 2–0-s sikerrel rajtolt a mostani tornán, majd ugyan kikapott a társrendező Egyesült Államoktól, végül 0–0-t játszott Paraguayjal, így végzett másodikként a csoportjában. A szakértők és a média nagyobb része is elsősorban Szalah egészségi állapotára koncentrál a pénteki mérkőzés kapcsán, Jordan Bos, az ausztrálok belső védője azonban azt mondta, különösképpen nem aggódják túl, ha szembe kerülnek a korábbi Premier League- és Bajnokok Ligája-győztes szélsővel. „Lehetséges, hogy a pályán kívül jelen van valamiféle tisztelet, de a gyepen szó nincs ilyesmiről. Ez itt most arról szól, hogy nyersz, vagy hazamész. Ennek tudatában lép pályára mindenki, így természetesen én is” – fogalmazott a Feyenoordban futballozó 23 éves védő. „Mo Szalah a világ egyik legjobb játékosa. Nagyon hosszú ideje a csúcson van, nyilvánvaló, hogy meg kell néznünk, hogyan állíthatjuk meg őt és az egyiptomi csapatot. De ennek a nagy részén már túl vagyunk, ami még hátra van, az némi finomhangolás, illetve annak az áttekintése, hogy a kapitány és a szakmai stáb mivel tud minket segíteni ebben” – tette hozzá. Ausztrália és Egyiptom eddig egyszer, 2010 novemberében találkozott egymással barátságos meccsen, azt az afrikaiak nyerték 3-0-ra. A két csapatot a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján mindössze két hely választja el egymástól – Ausztrália 27., Egyiptom 29. –, így kettejük csatája várhatóan szoros küzdelmet hoz majd. Az összecsapás magyar idő szerint pénteken 20 órakor kezdődik, a továbbjutó a címvédő argentinokkal vagy a Zöld-foki Köztársasággal csap össze a legjobb 16 között.Az esélytelenek nyugalmával: a zöld fokiak megtréfálják a címvédőt?Óriási várakozás előzi meg a vb-címvédő Argentína és a torna legszimpatikusabb kiscsapata, a Zöld-foki Köztársaság összecsapását, így nem csoda, hogy nálunk ez a nap meccse. A papírforma szerint az afrikai együttesnek gyakorlatilag semmi esélye, de Humberto Bettencourt másodedző szerint a játékosok bíznak a saját képességeikben és mindent meg fognak tenni azért, hogy folytathassák a már eddig is mesés vb-szereplésüket. A története első világbajnokságán részt vevő Zöld-foki Köztársaság a csoportkörben két korábbi vb-győztessel, Spanyolországgal és Uruguayjal is döntetlent játszott, a szaúdiak elleni 0–0 pedig azt eredményezte, hogy nem kellett csomagolnia és hazautaznia. Más kérdés, hogy a legjobb 32 közötti párosítást illetően már nem volt szerencséjük az afrikaiaknak, hiszen a J csoportot hibátlan mérleggel záró címvédőt kapták ellenfélül. „A statisztikai adatok elméleteket tükröznek, a labdarúgásban azonban már számos alkalommal bebizonyosodott, hogy az egyetlen, ami számít, az az, ami a pályán történik” – nyilatkozta a zöld-fokiak másodedzője, megemlítve, megtiszteltetésnek veszik, hogy a nyolcszoros aranylabdás Messi és társai ellen futhatnak ki a miami stadion gyepére. A vb előtt egy százalék esélyt adtak nekünk, most négyet, de ez számunkra teljes mértékben irreleváns. Sokkal inkább az ambícióinkra és az elvárásainkra összpontosítunk, valamint mindenekelőtt azokra az értékekre, amelyeket ez a csapat képvisel– fogalmazott Bettencourt. A szakember azt is elárulta, hogy a saját játékukon nem fognak változtatni és nem Messi külön őrzésére koncentrálnak majd. A másodedző beszámolt róla, hogy a középpályás Telmo Arcanjo játéka sérülés miatt egyelőre kérdéses, ugyanakkor a sárga lapok miatti eltiltását már letöltő balhátvéd, Sidny Lopes Cabral visszatérhet a kezdőcsapatba. https://hvg.hu/sport/20260627_foci-vb-2026-zold-foki-koztarsasag-tundermese-tovabbjutas-argentina-lionel-messiLionel Scaloni argentin szövetségi kapitány az utolsó csoportmérkőzésen pihentette Messit, akit a Jordánia ellen 3–1-re megnyert találkozón csak a 60. percben küldött pályára, hogy aztán a 39 éves sztár 20 perccel később betaláljon és ezzel megszerezze hatodik gólját a tornán. Az Inter Miami támadója a Zöld-foki Köztársaság elleni összecsapáson minden bizonnyal újra kezdő lesz, Scaloninak pedig emellett azt kell eldöntenie, hogy kiváló futballistái közül kik azok, akik a leghatékonyabb játékot nyújthatják majd az afrikai riválissal szemben. Argentínának és a Zöld-foki Köztársaságnak ez lesz az első egymás elleni mérkőzése, amelyen a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáját vezető dél-amerikai együttes az ugyanebben a rangsorban 67. ellenféllel találkozik. A mérkőzés magyar idő szerint szombaton 0 órakor kezdődik.Nagy melegben lépnek pályára a kolumbiaiak és a ghánaiakHőségriadó van érvényben Kansas Cityben, ahol magyar idő szerint szombaton 3 óra 30 perctől Kolumbia és Ghána mérkőzik meg egymással. A párosítást Carlos Queiroz, a dél-amerikaiak volt, az afrikaiak jelenlegi szövetségi kapitánya teszi pikánssá.Az időjárás nem kíméli az Egyesült Államok keleti részét, ahol tízmilliókat érint, hogy már szerdától egymást érik a rekordhőmérsékletek, a hétvégére pedig – amikor nem mellékesen szombaton az Egyesült Államok a függetlenség napjának 250. évfordulóját ünnepli – a térségben 38-46 Celsius-fok közötti hőmérsékletet jósolnak. Carlos Queiroz 2019 elejétől közel két évig irányította Kolumbiát, 18 meccsen kilenc győzelmet aratott öt döntetlen és négy vereség mellett, az elbukott 2022-es vb-selejtezők miatt azonban volt maradása a válogatott élén. A ghánai kispadon április óta ül a 73 éves portugál szakember, négy meccsen egy-egy győzelem és vereség a mérlege, két döntetlen, valamint 3–3-as gólkülönbség mellett. A kevés gól feszes játékot feltételez, Kolumbia ellen is kevés gólra van kilátás, már csak azért is, mert ez a dél-amerikaiaktól sem idegen. Bár nem annyira, amennyire azt annak idején Queiroz eltervezte: a tréner fegyelmezett és védekezőbb alaphadrendet akart játszani, ami viszont ellentétben volt olyan kreatív kulcsjátékosok akaratával, mint James Rodríguez és Luis Díaz. Mindkét rutinos futballista ott van a vb-keretben, csapatuk stabil kezdőemberei.A világranglistán 13. Kolumbia a K csoport első helyén, veretlenül jutott a 32 közé, Üzbegisztánt (50.) 3–1-re, a Kongói DK-t (46.) 1–0-ra győzte le, majd zárásként már a biztos továbbjutás tudatában játszott gól nélküli döntetlent Portugáliával (5.). A dél-amerikaiak következő ellenfele a világranglistán 73. Ghána az L csoportban zárt harmadik helyen, miután 1–0-ra legyőzte Panamát (34.), 0–0-ra végzett Angliával (4.) és 2–1-re kikapott Horvátországtól (11.). A csoportharmadikok összevetésében Ghána a harmadik lett. Az erőviszonyok mellett a forma is a kolumbiai válogatott mellett szól, amely tavaly március óta 16 mérkőzést játszott, és csak kétszer szenvedett vereséget: felkészülési mérkőzésen márciusban a horvátoktól és a franciáktól. Kolumbiát a csoportkörös randevú után dicsérte Cristiano Ronaldo is, és nagyon erős csapatként jellemezte ellenfelüket, amely a világ egyik legveretesebb középpályássorát fosztotta meg a labdabirtoklástól – ezt a külön meccset 55-45-re nyerték a dél-amerikaiak –, és kétszer annyit lőtt kapura. A korábbi angol válogatott Gary Lineker ezek után szakértőként azt mondta róluk: ő bizony nem szeretne Kolumbiával mérkőzni. A dél-amerikai együttes vezére a 34 éves csapatkapitány, James Rodríguez, akit múltja és vezető szerepe tart inkább a kezdőben, mintsem a formája, Néstor Lorenzo szövetségi kapitány viszont a sajtóban megjelent kritikák ellenére is bízik benne. Valamint reméli, hogy ezt a kiesés szakaszban nyújtott teljesítményével majd meghálálja a rutinos támadó középpályás. Kolumbiával ellentétben az afrikai csapat 2025 novembere óta lejátszott kilenc találkozóján csak a Panama elleni győzelmet tudja felmutatni, két döntetlen mellett hatszor szenvedett vereséget, ötször a felkészülési időszakban – igaz, ekkor végig magasabban rangsorolt riválissal hangolt. Az angolok elleni csoportkörös döntetlen így a bravúr kategóriába sorolható részükről, bár volt némi előszele, másik döntetlenjüket ebben az időszakban Wales ellen érték el. Kolumbiára viszont nehezen lehetne ráhúzni, hogy brit stílusban futballozik.Ghána rendszeres vb-résztvevő, 2006-tól kezdve csak 2018-ban hiányzott. Első alkalommal nyolcaddöntős, 2010-ben negyeddöntős volt, utána kétszer a csoportkörben búcsúzott. Az egyenes kiesés szakaszban előbb Brazília ejtette ki, négy évvel később viszont túlórás meccsen ők búcsúztatták az Egyesült Államokat, mielőtt Uruguayjal szemben alulmaradtak tizenegyespárbajban. Kolumbia 1962-től kezdve hetedszer szerepel vb-n, háromszor nem élte túl a csoportkört, háromszor volt viszont az egyenes kieséses szakaszban, ott azonban csak 2014-ben nyert meccset, 1990-ben és 2018-ban rögtön kiesett. Tizenkét évvel ezelőtt, Brazíliában úgy lett ötödik, hogy Uruguayt 2–0-ra legyőzte, a rendezőktől viszont 2–1-re kikapott.