A Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette az eljárást a Doktor24 Medicina Zrt.-vel szemben, valamint törölte a felszámolás elrendelését, ezáltal a cég mentesült a jogkövetkezmények alól. „Üdvözöljük a döntést, melynek értelmében nem «bírói műhiba» történt, hanem a cég által benyújtott igazolási kérelem és újabb iratok megfelelően bizonyították, hogy a Doktor24 a korábban vitatott tartozását maradéktalanul megfizette. Így már az elrendelés időpontjában sem állt fenn fizetésképtelenség, nincs ok a felszámolási eljárás lefolytatására” – áll a Doktor24 Medicina közleményében. Az ország egyik legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatójához, a Doktor24 Csoporthoz tartozó cég ellen június 26-án kezdeményeztek felszámolási eljárást. Lancz Róbert társigazgató és egészségügyi menedzser a HVG-nek elmondta, az ügy egy évekkel ezelőtti, közel 40 millió forintos beszállítói követelésből indult ki, amit ők jóhiszeműen vitattak. Beszélt arról is, hogy szerintük az eljárás során több hiba is történt: egyrészt, hogy a másodfokú döntést a bíróság csaknem négyhetes késéssel kézbesítette a cégnek, másrészt hogy a felszámolást három nappal azelőtt rendelték el és tették közzé, hogy a másodfokú döntést részükre joghatályosan kézbesítették, és ezzel az jogerőre emelkedett volna.Lancz egyúttal hangsúlyozta, hogy a 40 milliós tételt a másodfokú döntés kézhezvételének napján azonnal befizették, amit a hitelező is igazolt, és közösen kezdeményezték az eljárás megszüntetését. Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője később azt nyilatkozta, hogy felszámolási eljárás a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlott, a cég kifogását pedig kedden elutasították. Hozzátette, a felszámolást elrendelő határozat a másodfokú bíróság döntésével automatikusan jogerőre emelkedett.Mielőtt megszületett volna a legújabb, a cég számára kedvező döntés, maga Krasznahorkai László Nobel-díjas író állt ki mellettük, ugyanis Kóka János egykori gazdasági, illetve egészségügyi miniszter, aki a tulajdonként és társalapítóként érintett az ügyben, kedves ismerőse. „Kóka János bajban van. Nem tudom, magától értetődően, hogy történhetett meg, hogy cége, a Doktor24, s így Kóka János nehéz helyzetbe került, de mert a barátom, mellette állok, s kívánom, hogy sikerüljön megóvni egészségügyi intézményét — valamennyiünk örömére” – írta a Facebook-oldalán. https://hvg.hu/360/20240906_hvg-koka-janos-maganegeszsegugy-tb-korhazak-holland-modellNyitókép: Lancz Róbert, a Doktor24 tulajdonos-vezérigazgatója, a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének Elnöke – HVG/Cabrera Martin