Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Jogerős felszámolási eljárás indult a Doktor24 Medicina Zrt. magánegészségügyi szolgáltató cégcsoport ellen, de a cégcsoport szerint nem fizetésképtelenség, hanem súlyos eljárásjogi szabálytalanságok állnak a döntés hátterében.Az ország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatójának számító Doktor24 társalapítója Kóka János, korábbi gazdasági miniszter. A cégcsoport közleménye szerint a vita egy évekkel ezelőtti 40 millió forintos beszállítói követelésből indult, amit jogi alapon jóhiszeműen vitattak.Szerintük az eljárás két ponton is megsértette a törvényes garanciákat. „Egyrészt a másodfokú döntést a bíróság csaknem négyhetes késéssel kézbesítette, másrészt a felszámolást három nappal azelőtt rendelték el és tették közzé, hogy a másodfokú döntést részünkre joghatályosan kézbesítették, és ezzel az jogerőre emelkedett volna. Álláspontunk szerint ezekkel a mulasztásokkal megfosztották társaságunkat attól a törvényben biztosított jogától, hogy megismerje a másodfokú eljárás eredményét és a követelés kiegyenlítésével elkerülhesse a felszámolást” – írták.A cégcsoport szerint a másodfokú döntés kézhezvételének napján a teljes követelést kiegyenlítették, ezt igazolta a hitelező is, közösen kezdeményezték az eljárás megszüntetését.„Az ügy nem függ össze a Doktor24 fizetőképességével, hanem olyan eljárásjogi hibák eredménye, amelyekről ma reggel meggyőző bizonyítékokat nyújtottunk át a Fővárosi Törvényszék munkatársainak.Bízunk abban, hogy a bíróság a benyújtott kérelmünk alapján haladéktalanul helyreállítja a jogszerű állapotot. Meggyőződésünk, hogy egy jogállamban nem kerülhet veszélybe egy nyereséges, több mint ezer embernek munkát adó, betegek százezreit ellátó egészségügyi vállalat pusztán azért, mert nem gyakorolhatta a törvény által biztosított jogait” – zárták a közleményt.A cégcsoport közlése szerint idei árbevételük megközelíti a 20 milliárd forintot, EBITDA-ja várhatóan meghaladja az 1,5 milliárd forintot, több mint 1200 munkatársat foglalkoztat, klinikáin és kórházában pedig évente több százezer járó- és több tízezer fekvőbeteget lát el.2020 óta a Doktor24 részben önállóan, részben az Union Biztosítóval felvásárolta a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet, a tatai Kastélypark Klinikát, a székesfehérvári Life Egészségközpontot, a pécsi Da Vinci Magánklinikát és a szegedi Mediteamet (ez utóbbi hármat az Union Biztosítóval közösen), illetve megnyitották a budapesti Multiklinikájukat.2024-ben a társaság részben leállította az intenzív terjeszkedést, a versenytársakhoz hasonlóan ez a cég is óvatosabb lett, de el is fogytak a megfelelő célpontok is, ahogy Kóka János fogalmazott, a tőkeszervezési képesség is nehezedett.A csoport tulajdonosai többször is változtak az elmúlt években, előbb 2020-ban nemzetközi alapok (a lengyel V4S és a német Ananda) jelentek meg a cégben, majd a Futó család érdekeltségébe tartozó Egészségügyi Befektetési Holding. A 2024-ben lezárult tranzakcióval a cég teljes egészében a két alapító, illetve kisebb részben a menedzsment tagjainak tulajdonába került.A Doktor24 ügyében kérdéseket küldtünk a Fővárosi Törvényszéknek, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek