Tibeti zászlót tartott a magasba, majd felgyújtotta magát egy férfi az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – írja a CNN.A rendőrség közlése szerint az 52 éves férfi olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása után meghalt. Bár a Lobga Rangzenként azonosított aktivista Tibet kínai megszállása elleni tiltakozásul gyújtotta fel magát, a hatóságok nyomozást rendeltek el a történtek kivizsgálására.Az aktivista a Facebookon élőben közvetítette, ahogy a székház előtt felszólítja a tibetieket, hogy küzdjenek „Tibet függetlenségéért”, és hogy „soha ne felejtsék el” örökségüket és identitásukat. Ezután gyújtotta fel magát, a lángokat két férfi oltotta el egy poroltóval nagyjából egy perccel később.Kína azt állítja, hogy Tibet több mint hét évszázada a területének része, és a kínai kommunista párt 1951 óta irányítja azt. Sok tibeti azonban ezt tagadja, állításuk szerint történelmük nagy részében lényegében függetlenek voltak, és tiltakoznak a kínai irányítás ellen.Az aktivista azután szánta el magát tettére, hogy néhány napja a kínai kormány életbe léptette az etnikai egységről szóló törvényt, amely kiterjeszti a kínai nyelv használatára vonatkozó előírásokat az etnikai kisebbségek lakta régiók iskoláiban és kormányzati szerveiben, és a vallás további „kínaiasítását” szorgalmazza.Nyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP / Pörneczi Bálint
Felgyújtotta magát egy Tibet önállóságáért küzdő aktivista az ENSZ székháza előtt
A férfi olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt.









