Egy férfi végzett volt feleségével, majd megpróbálta felrobbantani a hatóságok kiérkező embereit, ezért életfogytig tartó fegyházra ítélték.

A Zalaegerszegi Törvényszék közleménye szerint a somogyi vádlott és a néhai sértett 2024 márciusában elváltak, majd a nő Nagykanizsára költözött akkori élettársához, és nem kereste a kapcsolatot a vádlottal. A férfi ezt nem tudta feldolgozni, öngyilkosságot kísérelt meg, megrongálta a sértett és ismerősei gépjárműveit, és több alkalommal megfigyelte a nőt.

A vádlott a megfigyelések miatt tudta, hogy a nő reggelente mikor indul munkába, így 2024. szeptember 16-án azzal a szándékkal érkezett Nagykanizsára, a nő munkahelyéhez, hogy erőszakkal közös családi házukba viszi, és megöli. A nő kezét hátrabilincselte, és akarata ellenére vidékre vitte.

Erőszakkal bevonszolta a házba, majd a sértett telefonjáról üzenetet küldött a nő élettársának arról, hogy az eszköz hamarosan le fog merülni.

Ezután a volt házaspár veszekedett, a vádlott megragadta a sértett nyakát, majd a házban található ragasztószalaggal három-négy alkalommal körberagasztotta a fejét úgy, hogy a szalag a sértett száját és orrát is elfedte, így a nő megfulladt.