Vádat emelt és fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség egy 21 éves férfi ellen, aki kifosztotta áldozatát, majd kegyetlen módon végzett vele. A vádirat szerint a férfi 2024. októberben, a hajnali órákban a VII. kerületi Király utcán haladt, ahol szóba elegyedett az ott közlekedő, számára ismeretlen, erősen ittas sértettel.A vádlott és a sértett együtt bement egy romos épületbe, ahol a 21 éves férfi bántalmazta az áldozatát, aki eszméletét vesztette. Ezután kifosztotta – a pénzét és másfél milliót érő vagyontárgyait, az óráját, ruháját és a mobilját elvette –, majd fát pakolt rá, és meggyújtotta. Az égési sérülések miatt a sértett a helyszínen életét vesztette.Két órával később egy járókelő észlelte az épületből kiáradó füstöt, valamint a lakásban a tüzet és az elhunytat, emiatt felhívta a segélyvonalat. Az elkövető a sértettől elvett pénzből vásárolt egy üzletben, az iratait pedig eldobta. A férfit a rendőrség azonosította, és 6 nap múlva elfogta, megtalálták nála az áldozat óráját is.A Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, kifosztás és okirattal visszaélés miatt emelt vádat a férfival szemben. A vádhatóság indítványozta, hogy a bíróság fegyházbüntetésre ítélje a vádlottat, és ne kerülhessen feltételes szabadlábra sem. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG