A kínai tulajdonú Semcorp Hungary Kft. lítiumion-akkumulátorokhoz használt szeparátorfólia-gyára a debreceni Déli Ipari Parkban 2026. június 25-én. Az üzem tevékenységét a Hajdú- Bihar Vármegyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatósága környezetszennyezés miatt felfüggesztette – Fotó: Derencsényi István / MTIÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!„A Semcorp világszinten az egyik vezető vállalat a lítiumion-akkumulátor szeparátorok fejlesztése és gyártása területén. Különösen fontosnak tartom, hogy a fenntartható jövőhöz szükséges eszközök készülnek a gyárban. Debrecen tovább erősíti pozícióját az elektromobilitás területen” – írta egy Facebook-posztban Papp László, Debrecen polgármestere a Semcorp lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó szeparátor fólia gyártóüzemének 2021. szeptemberi alapkőletételekor.Szijjártó Péter korábbi külügyminiszter 2021 szeptemberében jelentette be, hogy Debrecenbe hozza a fóliagyártó üzemét a Semcorp. Ekkor mondta el azt is, hogy a 65 milliárd forintos projektet az állam 13 milliárd forinttal támogatja.Ugyan 2021 végén Papp László még pozitívan beszélt arról, hogy a Semcorp Debrecenbe jön, az utóbbi időben nagyon máshogy kezdett nyilatkozni a cég tevékenységéről. Június 24-i Facebook-videójában azt mondta: „egyszerűen elfogadhatatlan”, hogy a Semcorp üzemének területén határértéken felüli szennyezést mutattak ki a felszín alatti vizekben. Arra kérte a környezetvédelmi hatóságot, hogy „szükség esetén tiltsa el a Semcorpot a gyártási tevékenységétől, illetve vizsgálja meg a környezethasználati engedély visszavonásának a lehetőségét”.A mérések után, június végén a környezetvédelmi hatóság felfüggesztette a Semcorp tevékenységét. Pár nappal később a kormányhivatal nyilvánosságra is hozta, milyen értékeket mértek a gyárnál. Kiderült, hogy a talajvízből vett mintában az alumínium határértékének több mint tizenháromezerszeresét mérték.Papp László aztán július 1-én már egyenesen arra szólította fel a céget, hogy távozzon a városból. „A Semcorp tevékenysége nem kívánatos Debrecenben. Felszólítjuk a vállalatot, hogy fejezze be a tevékenységét városunkban, azt telepítse át más gyártási helyszínre” – közölte a Facebook-oldalán közzétett videóban. Kijelentette: „nincs helye Debrecenben” olyan vállalatnak, ami nem tartja be az engedélyben foglaltakat.Nem kér bocsánatot, nem mond leSzerdán két Hajdú-Bihar megyei tiszás országgyűlési képviselő, Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő is lemondásra szólították fel a debreceni polgármestert. „Nem most bukott meg, de most lett önnek is teljesen nyilvánvaló, hogy vége van. Azzal, hogy élete fő művéről, az egyetlen dologról, amiről önre emlékezni fog az utókor, a debreceni akkumulátorgyárakról ma beismerte mindazt, amit mi és civilek már évek óta mondunk” – írták a képviselők a posztjaikban.Papp László a képviselők felszólítására reagálva egy Facebook-posztban azt írta: visszautasítja Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő lemondásra felszólító közleményének minden mondatát, nem távozik posztjáról. „Azok a gyárak, munkahelyteremtő beruházások, amelyek az elmúlt 12 évben létrejöttek Debrecenben, kivétel nélkül a kormányhivataltól kaptak engedélyt, hiszen minden engedélyező hatóság a kormányhivatal részeként működik. NEM DEBRECEN ÖNKORMÁNYZATÁTÓL ÉS NEM A POLGÁRMESTERTŐL. Ez nem a felelősség elhárítása, ez tény” – írta.A csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón Magyar Péter is lemondásra szólította fel a debreceni polgármestert. Papp László személyesen és politikailag is felelős azért, ami a városban zajlik, ő volt az akkumulátorgyárak „védőszentje” – mondta Magyar csütörtökön. Szerinte Pappnak pontos tudomása volt az akkugyárak óriási szennyezéséről és a határérték-túllépésekről, ezért most le kellene mondania. Magyar szerint Pappnak és alpolgármesterének is szerepe volt a helyzet kialakulásában, ezért ne tegyenek úgy, mintha most jönnének rá erre.Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is kritizálta Papp Lászlót, aki többek között azt írta, szerinte egy őszinte bocsánatkérésre sem tellett Papp Lászlótól. Erre aztán a debreceni polgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, nem is kér bocsánatot, azt tette, ami ebben az ügyben a kötelessége. A Semcorp nem tartotta be a szabályokat, de létrejöhetett, mivel megkapta az engedélyt. Nem tőle, nem az önkormányzattól, hanem a kormányhivataltól. Miért kéne bocsánatot kérnie, ha nem is ő engedélyezte? – kérdezte. Arról, hogy a Semcorpnak vissza kell-e fizetnie a 13 milliárd forintnyi állami támogatást, azt mondta, hogy ő csak arra szólította fel őket, hogy vigyék el a gyártást Debrecenből, a támogatásról a kormányhivatalnak kell döntenie.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, James Heng-Kuang Si, a SEMCORP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Pósán László fideszes országgyűlési képviselő és Papp László polgármester a kínai SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó debreceni szeparátorfólia-gyártóüzemének alapkőletételén 2021. szeptember 13-án – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTIA gyár működését egyébként nem idén először függesztették fel. 2025 májusában szintén határérték-túllépés miatt függesztette fel a környezetvédelmi hatóság a gyár tesztüzemét. A gyárban idén februárban baleset is történt: beindult az oltórendszer, mert elengedett egy fémillesztés, ezért vízgőz szabadult fel a légtérbe. A Greenpeace és a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület már márciusban is arról számoltak be, hogy a közös mérésükön oldószereket és más, ipari eredetű vegyi anyagokat találtak a debreceni Semcorp-gyár melletti vízfolyásban.Debrecenben több más akkuipari üzem is van, például a CATL akkugyára, aminél a csatornából májusban zöld folyadék bugyogott fel.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek