„A Semcorp tevékenysége nem kívánatos Debrecenben. Felszólítjuk a vállalatot, hogy fejezze be a tevékenységét városunkban, azt telepítse át más gyártási helyszínre” – közölte a város polgármestere.Papp László a közösségi oldalán közzétett videóban azt mondta, délelőtt tárgyalt a cég tulajdonosának képviselőjével és az ügyvezető igazgatóval, a megbeszélés rövid volt és tartalmas. Tájékoztattam a Semcorp képviselőjét, hogy a vállalt által elkövetett szabálytalanságokra és a környezetszennyezésre vonatkozó álláspontomról. [...] Nincs helye Debrecenben olyan vállalatnak, amely nem tartja be az engedélyben foglaltakat, és a rá vonatkozó szabályokat – jelentette ki-A polgármester szerint a bizalmat, amelyet egy cég azért kap azért, mert munkahelyeket hoz létre és hozzájárul a helyi gazdaság fejlődéséhez, a Semcorp teljesen elvesztette.A városvezető márciusban már figyelmeztette a vállalatot, hogy tartsa be a működéshez és a környezetvédelemhez kapcsolódó szabályokat, amely azonban minden korábbi ígéretét megszegte. Emiatt most arra szólítja fel, hogy fejezze be a tevékenységét, és telepítse át más helyszínre. Az önkormányzat és annak minden cége elzárkózik a Semcorppal való együttműködéstől, ami szerint a további fejlesztéseit, esetleges növekedését semmilyen formában nem kívánjuk támogatni – közölte.Felszólította a céget, hogy a hatóságokkal együttműködve kezdje meg a teljeskörű környezeti kármentesítést. Hozzátette: a gyár működése jelenleg szünetel, az önkormányzat pedig több mintavételt is megrendelt annak érdekében, hogy kiderüljön, bekövetkezett-e bármilyen szennyezés annak területén kívül. Szerinte a kármentesítés után a kormányhivatalnak kell döntenie arról, hogy az üzem tud-e szabályosan működni és újraindítható-e. „Én erre jelenleg nem látok garanciát a gyár eddigi vezetőinek felelőtlen hozzáállása miatt, ezért indítványozzuk a gyár működésének a leállítását” – közölte. https://hvg.hu/kkv/20260323_semcorp-debrecen-greenpeace-oldoszer-ipari-anyagokA Semcorp Hungary Kft.-t korábban akkreditált mintavételre kötelezte a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatósága a monitoring kútjaiból, a csapadékvíz-elvezető rendszeréből és a tározóból, ennek azonban a cég csak késve tett eleget. A beérkezett vizsgálati eredményekből a Vármegyei Kormányhivatal vízügyi-vízvédelmi hatósága megállapította, hogy határérték-túllépés történt több fém és félfém komponens esetében (alumínium, bárium, cink, kadmium, kobalt, króm, lítium, mangán, nikkel, ólom, réz, vas, arzén) mind a jogszabályi határértékhez, mind pedig az alapállapot felmérés vízvizsgálati eredményeihez képest, ezért a kormányhivatal felfüggesztette a helyi cég tevékenységét. Papp pedig feljelentést tett. https://hvg.hu/zhvg/20260624_felfuggesztes-debrecen-semcorp-akkugyarA Debreceni Vízmű Zrt. hétfőn azt közölte, hogy a gyár területén feltárt felszín alatti szennyezés nem érinti Debrecen ivóvízbázisait. A vállalat tájékoztatása szerint a városban szolgáltatott ivóvíz minősége megfelelő, biztonságosan fogyasztható. Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt
A debreceni polgármester felszólította a Semcorpot, hogy távozzon a városból
A debreceni akkumulátorfólia-gyár működését a kormányhivatal már felfüggesztette, mert a telephelyén a vízben többféle fémet és félfémet találtak. Papp László szerint a Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte. Felszólította őket, hogy települjenek el Debrecenből.











