A tizenhatoddöntők egyik legnagyobb rangadójának ígérkezett az észak-amerikai világbajnokság portugál–horvát meccse, mindkét csapatban egy-egy negyven év feletti korszakos zsenivel, Cristiano Ronaldóval az egyik, Luka Modriccsal a másik oldalon. Ez volt az a párharc is, melynek kapcsán egyáltalán nem lehetett arról beszélni, hogy melyik együttes az esélyesebb.

Ehhez képest az első félidőben jószerével nem történt semmi – azaz semmi fontos –, a második viszont meghozta a drámát, amire mindenki várt. Az abszolút kulminációval – ahogy ezen a világbajnokságon megszokhattuk – a rendes játékidő lejárta után. Mostanra tényleg egyértelművé vált, hogy újabban semmi értelme a 90 perc leteltére várni, azért semmiképpen, amiért korábban volt szokás. Vagyis nem az történik a 91.-be fordulva, hogy fellélegzünk – vagy éppen beletörődünk –, hogy na máris vége, ellenkezőleg, akkor kezdődik a tánc.

Cristiano Ronaldo és Luka Modric

Fotó:

KAMIL KRZACZYNSKI/AFP