Áder János volt köztársasági elnök egy közleményben arra szólította fel Magyar Péter miniszterelnököt, hogy az őt törvénysértéssel vádoló kijelentései miatt legkésőbb jövő hétfőig tegye közzé az elmondottakat alátámasztó bizonyítékait, vagy kérjen bocsánatot, írja az MTI. A miniszterelnök véleményét a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón kérdezték arról, hogy Áder János a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében a Sulyok Tamás államfő körüli helyzetet „alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének vagy egy orwelli világ megérkezésének” nevezte. Magyar Péter szerint érthető Áder János sértődöttsége, hiszen a kekvák állami tulajdonba vételével a „hozzá köthető milliárdos pénzszivattyú alapítvány” is állami fenntartásba kerül, és „elesik egy nagy bevételtől ő is, meg a sameszai is”. Ahogy a miniszterelnök fogalmazott, a volt köztársasági elnök vezette Kék Bolygó Alapítványból „évek óta lapátolták ki a közpénzt”, miközben a volt államfő hatmilliós havi juttatásban részesül, felújították villáját, és még személyzete is van. https://hvg.hu/360/20260520_ader-janos-kek-bolygo-alapitvany-mfb-allami-tulajdon-magyar-peter-kormanya-hvgA Magyar-kormány június elején adta be az uniós források hazahozatala érdekében írt törvénycsomagot, amelynek egyik fontos része az, hogy augusztus 31-ig megszüntetik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat (kekvákat), és tételesen fel is sorolták, milyen szervezeteket érintene ez, a listán pedig a Kék Bolygó Alapítvány is szerepelt. Magyar Péter később figyelmeztetést küldött a kekvák kuratóriumainak, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek érintik az államtól kapott vagyon értékét, összetételét vagy tulajdonjogát, a napokban pedig több alapítvány élére is minisztereket jelöltek ki, az Áder Jánoshoz köthető szervezetet Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter kapta meg. https://hvg.hu/itthon/20260629_magyar-kozlony-kormany-kekva-alapitoi-joggyakorloNyitókép: Áder János a Kék bolygó című podcastjének felvételen 2025. szeptember 12-én, MTI/Bodnár Boglárka
Áder János felszólította Magyar Pétert, hogy bizonyítsa a róla szóló állításait, vagy kérjen bocsánatot
A miniszterelnök a volt köztársági elnök Sulyok Tamással kapcsolatos véleményére reagált, Áder Jánosnak nem tetszett, amit mondott.










