„Felszólítom Magyar Péter miniszterelnököt, hogy az engem törvénysértéssel vádoló mai kijelentései miatt legkésőbb jövő hétfőig, azaz 2026. július 6-ig tegye közzé az elmondottakat alátámasztó bizonyítékait, vagy kérjen bocsánatot” – írta közleményben Áder János, Magyarország volt köztársasági elnöke, miután Magyar Péter miniszterelnöki tájékoztatóján közpénzek kilapátolásával vádolta az Áderhez köthető Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt.

Magyart a tájékoztatón arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy Áder szerint Sulyok Tamás köztársasági elnök alaptörvény-módosítással való eltávolítása alkotmányellenes. Magyar erre először a nagy ho-ho-horgásznak nevezte Ádert, majd azt mondta, érti a sértődöttségét, hiszen „a hozzá köthető milliárdos pénzszivattyú alapítvány is állami fenntartásba kerül, és elesik egy nagy bevételtől ő is, meg a sameszai is”.

Fotó:

Purger Tamás/MTI/MTVA

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány egyike annak a tizenöt közérdekű vagyonkezelő alapítványnak (kekva), aminek az államtól kapott vagyona a Tisza által benyújtott és megszavazott tizenhatodik alaptörvény-módosítással visszakerült az államhoz.