A parlament művelődési bizottságának csütörtöki ülésén nevezik ki a közmédia ideiglenes vezetését. A vonatkozó törvény hatályba lépésével ugyanis megszűnt az eddigi vezetők – Altorjai Anita és Papp Dániel – megbízatása, az új rendszer szerinti irányítást pályázat útján nevezik majd ki. Ez azonban időigényesebb folyamat lesz, várhatóan legalább őszig eltart, most a bizottság csak az átmeneti időszak felügyeletéről dönt.Az ideiglenes vezető kiválasztásáról eddig gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni, az ülés elején Szentkirályi Alexandra fideszes bizottsági elnök ismertette, hogyan zajlott a folyamat: Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke kezdeményezte a művelődési bizottság összehívását, az ideiglenes vezető személyére pedig a pártok jelölhettek, erre mindössze pár napjuk volt.A Tisza Párt Horváth Andrást, a Mi Hazánk Virághalmy Saroltát jelölte, a Fidesz nem élt a lehetőséggel. Egyik jelölt sem vett részt a bizottság ülésén.Az ülés után Radnai Márk a HVG kérdésére hogy mi alapján jelölték Horváthot, annyit mondott: az önéletrajza alapján döntöttek, mert jogi, gazdasági szakembert kerestek. Hozzátette, hosszútávon médiaszakmai szereplő irányítja majd a közmédiát, és nem gondolja, hogy ezt Horváth András bármennyire is ambicionálná. https://hvg.hu/360/20260625_korlatozott-jogkoru-ideiglenes-vezeto-iranyitja-majd-a-kozmediat-nehany-honapigA bizottság tagjai megkapták a jelöltek önéletrajzát, ezen túl nem sok információ állt rendelkezésükre róluk. A mi hazánkos Szabadi István rögtön az elején szót kért, hogy jelezze aggályait. Megjegyezte: „minden szentnek maga felé hajlik a keze”, a jelöltek meghallgatásának hiányában pedig esélyt sem ad a tiszás többség arra, hogy alkalmasságukat bizonyítsák.Radnai válaszában azzal érvelt, hogy a Fidesz-kormány által leuralt közmédia átalakítása sürgős feladat, az átmeneti vezető feladata pedig az lesz, hogy „jogi és gazdasági szempontból segítse az intézmény működését”. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy elegendő időt adjunk a társadalmi párbeszédre.A párbeszéd hiánya azonban különösen feltűnő, miután a közmédia átalakításáról szóló törvényt társadalmi egyeztetés nélkül nyújtották be, azt a következő hónapokban utólag tervezik pótolni. https://hvg.hu/360/20260618_kozmedia-tisza-kormany-fuggetlenseg-mtva-mediatanacs-torvenytervezet„Eljárásrend elfogadása nélkül, személyes meghallgatás nélkül szerintem nem lehet komolyan beszélni a jelöltekről” – magyarázta Szentkirályi Alexandra azt, hogy miért nem jelölt senkit a Fidesz a posztra. Megjegyezte, hogy 3-4 nap még belefért volna, hiszen a közmédia jelenleg is működik, pedig napok óta nincs vezetője, a helyettesítési rend szerint dolgoznak.A Fidesz képviselői szerint az átmeneti időszakra tervezett átvilágítási feladatok komoly kérdéseket vetnek fel, már csak emiatt is aggasztó, hogy bemutatkozás nélkül bíznak meg valakit. Így a személyi alkalmasságról nem is akartak vitázni, szerintük ugyanis a jelöltek is kellemetlen helyzetbe kerülnének, hiszen nem tudnak reflektálni a politikusok észrevételeire.Az átmeneti vezetés a hírszolgáltatáson kívül nem nyúl hozzá máshoz – mondta a tiszás Rost Andrea, aki szerint tűzoltás zajlik, ezért indokolt a gyors és szikár kiválasztási folyamat is. Az átvilágításról azt közölte, ez egy jogi folyamat lesz, az efelől érdeklődő Csibi Krisztinának annyit mondott róla, „erről a jogászokat kell megkérdezni, egyszer majd biztos lesz rá alkalma, de most nagyon gyorsan kell lépnünk”.Szentkirályi Alexandra az átmeneti időszak technikai részleteivel kapcsolatban zavarba tudta hozni a Tisza képviselőit. Arra a kérdésre például, hogy a következő hónapokban ki gyakorolja a gyökeresen átalakuló Médiatanács jogköreit, Radnai és Rost egy pillanatig tanácstalanul nézett egymásra. Párttársuk, Hende Máté próbálta menteni a helyzetet az alábbi válasszal:Az egyetlen kérdés ma, hogy miért tette a Fidesz a közmédiával azt, amit tett. „Köszönöm a részletes szakmai választ” – szólt vissza Szentkirályi, eddigre Radnai Márk rájött, mi a válasz a kérdésre: az átmenet alatt az NMHH főigazgatósága veszi át a Médiatanács feladatait.A teljesen parttalan vitát nem is húzták tovább, nyilvánvaló volt, hogy a tiszás többség megszavazza Horváth András kinevezését, az ellenzéki képviselők nem támogatták a javaslatot. A Fidesz képviselői a Mi Hazánk jelöltje felé annyival elnézőbbek voltak, hogy nem szavaztak ellene, csak tartózkodtak.Nyitókép: HVG / Veres Viktor