Lothar Matthäus szerint a játékosok családtagjaival kapcsolatos bonyodalmak komoly feszültséget okoztak a német válogatotton belül, ami nyomott hagyott a csapat vb-szereplésén is.

A korábbi aranylabdás azt mondta, ő is átélt hasonlót a válogatottnál, méghozzá az 1994-es vébén, ahol szintén problémát okozott, hogy a játékosok maguk mellett akarták tudni a családtagjaikat.

Nem értem, miért kellett már a kezdetektől fogva bevonni az összes családot. Aztán ott voltak az utazások, a hotelszoba-foglalások. Ez mind téma volt a csapaton belül. A médiában nem írtak erről, de tudom, hogy beszédtémát jelentett a válogatottnál.

Az egyik játékos, akinek az édesanyja repülhetett a csapattal, dühös volt a másikra, mert annak a felesége és a gyerekei tarthattak a válogatottal. A többieknek pedig a menetrend szerinti járattal kellett utazniuk”– mesélte Matthäus, aki neveket nem árult el.

Ingyenes családi nap