Kedd délután és este folyamán jelentős mennyiségű, 10-15 milliméter csapadék hullott a Dél-Alföldön Gyomaendrőd térségében, a HVG pedig megkérdezte a terület ivóvíz-ellátásáért felelős Alföldvizet, hogyan hatott ez a település fogyasztására.A vállalat által elküldött adatokból kiderül: Gyomaendrődön június 30-án 12 óráig 2432 köbméter, július elsején pedig 1995 köbméter vízfogyasztása volt a lakosságnak. „Így megállapíthatjuk, hogy az esőnek komoly hatása volt a felhasználásra, ugyanis 18 százalékkal csökkent a vízfelhasználás a településen” – közölte a HVG-vel Diós Zsolt, az Alföldvíz kommunikációs főmunkatársa. https://hvg.hu/360/20260626_vizhiany-kanikula-rezsicsokkentes-vizikozmu-cegek-ebxA fogyasztás szignifikáns, közel ötödével való csökkenése azért is beszédes, mert rávilágít, hogy a víziközműcégek kánikula alatti problémái valóban a lakosság miatt jelentkeztek: az ivóvizet növények öntözésére, medencetöltésre, háztetők és útburkolatok locsolására használják a forróságban. Márpedig a nehéz helyzetbe jutott települések önkormányzatai (sőt, Magyar Péter miniszterelnök is) először csak kérték a lakosokat, hogy ne terheljék túl a vezetékes rendszert, ám mivel ez nem hatott, kénytelenek voltak elrendelni a vízkorlátozást. Június 30-án kedden Gajdos László élő környezetért felelős miniszter országosan is elrendelte a tartósan vízhiányos időszakot. https://hvg.hu/gazdasag/20260630_karacsony-gergely-viz-medencek-vizhiany-budapest-vizdijAz országban először Zala megyében jelentkezett a vízhiány: több tárolómedence is kiürült, ezért először 29, később közel 70 településen, köztük a megye székhelyén, Zalaegerszegen kellett másodfokú korlátozást elrendelni, ami már érintette az ipari fogyasztókat is, ugyanis ezen a fokon már nekik is legalább 10 százalékkal vissza kellett fogni a felhasználásukat.A terület ellátásáért felelős Zalavíz vezérigazgatója, Arnhoffer András korábban a HVG-nek szintén úgy nyilatkozott, hogy a lakosok túlzott, nem ivóvízcélú fogyasztása okozta a problémát, mert sem az ipari fogyasztók felhasználása, sem a befolyt szennyvíz mennyisége nem nőtt érdemben.Június 30-án már arról szóltak a hírek, hogy a Pest megyei Szadán összeomlott az ellátás, és gyakorlatilag nem folyt víz a csapból, ezért több településen is a legmagasabb, harmadfokú korlátozást kellett elrendelni, ami azt jelenti, hogy a vízmű legfeljebb szakaszos szolgáltatást köteles biztosítani, bizonyos településrészeket pedig ideiglenesen lekapcsolhatnak a rendszerről.A gyomaendrődi példa mutatja, hogy a száraz forróság és az extrém magas vízhasználat szorosan összefügg, ugyanakkor a vízügyi szakemberek figyelmeztetnek: a tisztított ivóvízzel való locsolás, autómosás olyan luxus, amit Magyarország nem engedhet meg magának, hiszen ezeket akár tárolt esővízzel, akár fúrt vagy ásott kutakból nyert vízzel is meg lehet oldani. https://hvg.hu/gazdasag/20260629_vizhiany-vizfogyasztas-viztakarekossag-vizkorlatozas-hohullam-hoseg-kanikula-locsolasA napokban egyre több helyen életbe lépő vízkorlátozásokra a lakosok egy jó része ellenségesen reagált, és különböző más okokat hoztak fel: például a vezetékekből elfolyt víz 20-25 százalékos arányát (ami egyáltalán nem rossz, az EU-átlag is ennyi) vagy az akkumulátorgyárak és egyéb ipari szereplők vízfelhasználását.Az tény, hogy a NER 16 éves regnálása alatt hozzászoktatta az embereket ahhoz, hogy sosem magukban keressék a hibát, hiszen a Fidesz is folyamatosan külső ellenségképet keresett arra, hogy elfedje a hibás politikai döntéseinek valódi felelősét – saját magát.A több mint 13 éve velünk élő rezsicsökkentés miatt pedig az emberekből eltűnt az önmérséklet, mivel gyakorlatilag semmilyen pénzügyi hátrányuk nem származik abból, ha a több köbméteres medencét is csapvízzel töltik fel, a vízdíjakat ugyanis a 2012-es díjak alatt 10 százalékkal fagyasztotta be az Orbán-kormány 2013-ban.Márpedig ha a lakosok maguktól nem kezdik el átértékelni az ivóvízhez való viszonyukat, akkor nem marad más, mint a hatósági szigor és az ellátás korlátozása. Ezt elkerülendő a szakemberek azért lobbiznak a Magyar-kormánynál, hogy ahogy az energiaválság idején a Fidesz úgymond sapkát húzott a földgáz és a villany rezsicsökkentésére, és bizonyos határ felett már piaci árat követel meg, úgy a víz esetében is legyen egy észszerű limit, ami fölött jelentősen magasabb lenne a vízdíj. Harmadrészt pedig hozzá kellene nyúlni a lakossági vízdíjakhoz is, és legalább az elmúlt 13 év inflációjával növelni azokat, ugyanis jelenleg az önkormányzatok nem tudnak annyit beszedni, amennyiből fejleszthetnék a kritikusan elavult, állandó csőtörésekkel küzdő infrastruktúrát.
Egy település példája mutatja, mennyit számít egyetlen esős nap az ivóvíz-felhasználásban
Gyomaendrődön több mint egy centiméter csapadék hullott kedden, jelentősen vissza is esett a fogyasztás másnap délelőtt.















