Lovász László korábbi MTA-elnök egy interjúban arról beszélt, hogyan került az Akadémia a Fidesz célkeresztjébe, mik a magyar tudomány legnagyobb gondjai jelenleg, és lenne-e köztársasági elnök, ha felkérnék a posztra.

Egyetért azzal, hogy le kellene mondania a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) vezetésének, és jó lehetőségnek látja azt, hogy visszakerülhet az Akadémia alá – nyilatkozta Lovász László, az MTA korábbi elnöke a Válasz Online-nak. Az Abel-díjas matematikus éppen akkor vezette az Akadémiát, amikor a Fidesz-kormány elvette tőle a kutatóhálózatot. A világszerte elismert tudós most némi elégtételt érez.

A CEU-t is az ő elnöksége alatt kergették el az országból, a kutató szerint ekkor került a hatalom célkeresztjébe az MTA.

A baj akkor kezdődött, amikor 2017 körül Balog Zoltán eljött hozzám Orbán Viktor üzenetével: háború van Soros és Magyarország között, és ennek kapcsán a CEU-t elkergetik vagy megregulázzák. Amikor világossá vált, hogy a CEU-t legalábbis külföldre küldenék, az Akadémia kiállt amellett, hogy a CEU-nak Budapesten a helye, mert kiváló kutatóegyetem. Nem tehettem, nem tehettünk mást. Tudtam, hogy ezzel az Akadémia bajba kerül – de még nagyobb baj lett volna, ha nem áll ki az egyik legjobb kutatóegyetem mellett