Miközben Magyar Péter Tisztítótűz-hadműveletet hirdetett, Ruff Bálint pedig igyekszik politikai átvilágítással szűrni az embereket, már a harmadik olyan kinevezésnél (vagy nem leváltásnál) tart a Tisza-kormány, amelyet minimum furcsának tartanak olyanok, akik ezekkel a régi-új főnökökkel dolgoztak.

A legfrissebb ilyen minibalhét a NAV új elnökének, Tamásné Czinege Csillának a kinevezése okozta. Horváth András, a „zöld dossziés" NAV-os posztolt róla felháborodottan a Facebookra. Csak emlékeztetőül: Horváthról 2013-ban azt írtuk, hogy „14 évig dolgozott az adóhivatalnál, és hatalmas csalásokat látott. Szólt a főnökeinek, szólt politikusoknak, szólt mindenkinek, de nem történt semmi. Idén ősszel otthagyta a munkahelyét, feljelentést tett az ügyészségen három leállított vizsgálat miatt, és nyilvánosság elé állt.” Ezek után ellene indult eljárás, amit aztán megszüntettek.

Szóval ő írta az új NAV-elnökről, hogy „amikor 2013 novemberében a nyilvánosság elé léptem a NAV-on belüli korrupciós és ÁFA-csalási ügyekkel (melyek feltárásán évek óta dolgoztam), régióvezetőként Tamásné volt az, aki lefolytatta azt a hétvégi (!) vizsgálatot, amelyben minden vádpont alól "tisztázták" magukat. " Erről a bizonyos hétvégi vizsgálatról itt olvashatják akkor cikkünket.