Júniusban mérséklődött a lakáspiaci kereslet az előző hónaphoz képest, miközben az eladó lakások és házak kínálata tovább bővült az ingatlan.com összesítése szerint. Országosan több mint 215 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, ami májushoz viszonyítva 8 százalékos visszaesést jelent. Éves összevetésben ugyanakkor 1,4 százalékos növekedés látható.„A júniusi adatok alapján a vevők továbbra is jelen vannak a piacon, de az aktivitásuk azt tükrözi, hogy megfontoltabbá, óvatosabbá váltak. Az éves összevetésben látható enyhe keresletnövekedés nem jelent általános fordulatot, inkább részben a tavalyi alacsonyabb bázissal magyarázható, ugyanis tavaly júniusra már kifulladt a 2025 év eleji keresleti lendület. A szerény élénkülésben szerepet játszik az elsőlakás-vásárlóknak kedvezményes hitelt biztosító Otthon Start Program hatása is, amely tavaly júniusban még nem volt elérhető” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.A júniusi országos kereslet éves alapon ugyan enyhe pluszban volt, de a lakások és házak között már eltérő mozgás látható. A lakásokra érkező telefonos érdeklődések száma 3,8 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest, a házaknál viszont 1,3 százalékos csökkenés történt.Havi alapon mindkét ingatlantípusnál visszaesés látszott: a lakásoknál 8,5, a házaknál 7,7 százalékkal csökkent az érdeklődések száma májushoz képest.Az első félév egészét nézve ugyanakkor már egyértelműen óvatosabb piac rajzolódik ki: a kereslet 13 százalékkal mérséklődött.Az országon belül azonban komoly különbségek láthatóak. Fejér, Veszprém megyében stagnál a kereslet, így ezek bőven az átlag feletti teljesítményt nyújtottak, de Győr-Moson-Sopron és Békés megye mindössze 6-6 százalékos keresletcsökkenése is jó eredménynek mondható. Pláne a fővároshoz képest, ahol az országos átlagos meghaladó, 14 százalékos visszaesés volt. Emellett Pest, Vas, Csongrád-Csanád, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 15-19 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni az idei első félévben. https://hvg.hu/gazdasag/20260522_budapesti-lakas-arabol-mar-uj-csaladi-haz-is-kijohetA lakáspiac kínálati oldalán közben pozitív eredmények láthatóak, a teljes lakóingatlan-kínálat ugyanis tovább bővült. Június végén több mint 145 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, miközben május végén 143 ezer, egy évvel korábban pedig 137 ezer eladó lakóingatlan közül lehetett válogatni. Ez azt jelenti, hogy a választék havi szinten is nőtt, éves összevetésben pedig közel 6 százalékkal bővült. Az ingatlan.com szakértője szerint az egyre szélesebb kínálat a vevők pozícióját erősíti, aminek jeleit már korábban is látni lehetett az alkupozíciójuk növekedésében és a lakásárak stagnálásában.A vevők egyre erősebb pozíciói megmutatkoznak a friss kínálat összetételében is. Júniusban több mint 30 ezer eladó lakás és ház hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ami szinte pontosan megegyezik a májusban eladásra meghirdetett lakóingatlanok számával. „Érdekes ugyanakkor, hogya legmagasabb lakásárakkal rendelkező Budapesten májusban alig több mint 5 ezer olyan ingatlant hirdettek meg, ami megfelel a 3 százalékos Otthon Start-hitel árkorlátainak, júniusban viszont már több mint 5200-at.Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy az eladók is egyre inkább rákényszerülnek arra, hogy figyelembe vegyék a piaci változásokat és a vevők növekvő alkupozícióit” – mutatott rá a változásokra az ingatlan.com szakembere. https://hvg.hu/gazdasag/20260514_lakas-dragulas-arak-ingatlan