A lengyel ügyészség büntetőeljárást indított a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Zbigniew Kapiński ellen, miután több bíró azzal vádolta meg, hogy visszaélt a hatalmával. Kapiński azonban azt állítja, hogy az eljárás ellene egy „összehangolt politikai akció” része. Kapińskit még a Jog és Igazságosság (PiS) kormánya idején neveztek ki.
A bíróságok körüli vita középpontjában az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (KRS) áll, ami a bírák bíróságokra történő kinevezéséért felelős testület. 2017 előtt a tagok többségét maguk a bírák választották, ám a Jog és Igazságosság ezt a hatalmat a politikusokhoz helyezte át, azzal az indokkal, hogy ezzel növeli a demokratikus legitimitást.
Több lengyel és európai bírósági ítélet szerint azonban a Jog és Igazságosság reformjai miatt a tanács elveszítette legitimitását, mivel politikai befolyás alá került. Emiatt megkérdőjeleződött a kinevezett bírák ezreinek jogállása, valamint az általuk hozott ítéletek érvényessége is.
Kapiński is egy úgynevezett „neobíró”, akit 2022-ben a KRS jelölt a Legfelsőbb Bíróságba. Az ügyészek most azt vizsgálják, hogy 2024 májusa és 2026 májusa között, a Legfelsőbb Bíróság büntetőtanácsának vezetőjeként visszaélt-e hatalmával azzal, hogy blokkolta azoknak az indítványoknak az elbírálását, amik más „neobírók” kizárását kérték az ügyekből, azok vitatott jogállása miatt.







