A hivatal szerint az utóbbi évek egyik legfontosabb tengerfenéki régészeti leletéről van szó, amely új információkkal szolgálhat az ókori kereskedelmi útvonalakról, gazdasági kapcsolatokról és áruforgalomról a Földközi-tengeren.Különösen az amforák szolgálhatnak értékes információkkal a kutatók számára, főleg ami az előállításukat, szállításukat és a bor kereskedelmét illeti Magna Graeciában, vagyis a délolasz és szicíliai régió görög telepesek alapította városainak régiójában. A kutatók egyben azt remélik, hogy a rakományból pontosabb képet tudnak majd alkotni a Földközi-tenger kereskedelmi viszonyairól is.A spanyol Acciona Energia energetikai vállalat közlése szerint a roncsot egy tengeri szélerőműpark megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése során találták meg.Soprintendenza ABAP per la città di Reggio Calabria e Vibo ValentiaA hajó maradványait az olasz műemlékvédelmi hivatallal szoros együttműködésben, egyebek között korszerű hanglokátor technológia segítségével vizsgálták meg.A projektben a víz alatti régészet, geológia, tengeri biológia és egyéb tudományos ágazatok szakértői vettek részt. A lelet felfedezését követően az olasz műemlékvédelmi hivatal saját projektet indított a roncs és rakományának vizsgálatára, kiemelésére, konzerválására, illetve tudományos elemzésére.Soprintendenza ABAP per la città di Reggio Calabria e Vibo ValentiaAz Acciona Energia közölte, hogy a vizsgálatok eredményeit egyúttal beépítették a tengeri szélerőműpark tervezésébe is. A projektet úgy módosították, hogy mind a régészeti leletek területét, mind pedig más ökológiailag érzékeny tengeri területeket kihagyják belőle, biztosítva ezzel a kultúrtörténeti szempontból is jelentős roncs, valamint a különösen védelemre szoruló élőhelyek tartós megőrzését.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.