Fotó: Gránit Pólus CsoportÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Napok óta 40 fok körül mozog a hőmérséklet, kedden megdőlhet az országban mért abszolút maximum-hőmérsékleti rekord. Aki az elmúlt napokban kitette a lábát az utcára, az a saját bőrén érezhette a klímaváltozás hatását. A klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok 70 százaléka az energetikai szektorhoz, elsősorban a fosszilis energiahordozókhoz kapcsolódik, így nem csoda, hogy minden szakértő a megújulóenergia-termelés és -felhasználás növelését sürgeti a hazai energiamixben, illetve a hazai épületállomány energetikai korszerűsítését javasolják.A Gránit Pólus-csoporthoz tartozó, 27 évvel ezelőtt megnyílt Westend épületegyüttesén végrehajtott, több éven tartó fejlesztés éppen ezekkel a javaslatokkal van összhangban. A fejlesztési program eredményeként a 2019-es bázisévhez képest:az épületegyüttes karbonkibocsátása 81 százalékkal csökkent;energiafogyasztása 38 százalékkal csökkent;a működéshez felhasznált villamos energia mintegy 80 százaléka pedig már megújuló forrásból származik.A beruházás legfontosabb és leglátványosabb pontja, a Westend parkolószintjének tetejére telepített 6500 négyzetméteres napelempark, ami jelenleg Budapest legnagyobb napelemparkja.A napelemek évente 1530 megawattóra elektromos energiát termelnek, ami az épület teljes energiafelhasználásának körülbelül 7 százalékát biztosítja. A külső forrásból érkező zöldárammal együtt évente több mint 17 500 megawattóra megújuló energiát biztosít az épületegyüttes működéséhez. A tulajdonosok szerint ezzel a beruházással reális közelségbe került a Westend teljes karbonsemlegességének elérése.A napelemek által termelt elektromos energiát az épület energiaszükségletének kielégítése mellett a parkolóban található 48 elektromos autó töltőállomáson is hasznosítják.A fejlesztés keretein belül mesterséges intelligenciára épülő épületfelügyeletet vezettek be. Az adatvezérelt rendszer valós időben követi többek között az épület energiaigényét, a belső hőmérsékletet és az időjárási körülményeket, a látogatók számát, a relatív páratartalmat és a szén-dioxid koncentrációt, majd ezek alapján optimalizálja a működést. Az épületgépészeti korszerűsítésnek köszönhetően éves szinten 15-30 százalékkal mérsékelték az energiafogyasztást. A bevásárlóközpont „A+”, a hozzá kapcsolódó Crowne Plaza Budapest Hotel, valamint a Westend Irodaház „A” energetikai besorolást ért el.Az energetikai korszerűsítés mellett felújították az épület tetőkertjét is. A szivacsváros-koncepció mentén kialakított megoldások segítik a csapadékvíz helyben tartását és hasznosítását, mérséklik a vízfelhasználást, javítják a mikroklímát, és hozzájárulnak a városi hőszigethatás csökkentéséhez.„A Westend átalakítása jóval több volt egyszerű műszaki korszerűsítésnél. Egy olyan működési modellt alakítottunk ki, amelyben az energetikai, digitális és természetalapú fejlesztések egymást erősítik.A program azt bizonyítja, hogy egy közel harmincéves épületet is a mai fenntarthatósági elvárásoknak megfelelően lehet működtetni,miközben az átalakítás a városi környezet számára is kézzelfogható értéket teremt” – mondta Gyertyánfy Miklós, a Gránit Pólus Csoport vezérigazgatója.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek