A kormányfő viszontválaszában elmondta: valóban csökkent a vízdíj a fogyasztók számára, de ezt az előző kormányok elfelejtették visszapótolni. Megosztotta azt is, hogy a felújítási ütem annyira lelassult, hogy ha most leraknának egy új vízvezetéket, akkor legkorábban 300 év múlva lehetne felújítani.
Kitért arra is, hogy lehet, hogy 30 százalékkal emelték a vízügyi szakemberek fizetését, de ez azután következett be, hogy évekig semmilyen fizetésemelést nem kaptak és méltatlan körülmények között dolgoznak.
Magyar szerint a Tisza és Magyarország ezeket a panaszokat felhangosította, és ennek volt köszönhető a béremelés.
Közben bekiabálás hallatszott, Forsthoffer Ágnes házelnök rendre intette a feltételezhetően fideszes képviselőket.









