Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Csütörtökön Magyarországra látogat a Velencei Bizottság delegációja, hogy véleményezzék a kormány által beterjesztett Alaptörvény-módosítást, amely elmozdítaná pozíciójából Sulyok Tamást – tudta meg az Euronews a szervezet szóvivőjétől.Magyar Péter múlt héten jelentette be, hogy meghívta a Velencei Bizottságot. Azt is mondta, szívesen egyeztet velük a közjogi átalakításokról. A Velencei Bizottság véleményezheti és vizsgálhatja azt, hogy a módosítás sérti-e a jogállamiság és a demokratikus alkotmányosság európai normáit, a döntései viszont nem kötelező érvényűek.Azt, hogy a delegáció pontosan kivel tárgyal majd Budapesten, egyelőre nem lehet tudni, ezzel kapcsolatban megkerestük a kormányt. A Köztársasági Elnöki Hivatal az Euronews kérdésére megerősítette, hogy Sulyok készen áll találkozni a Velencei Bizottság tagjaival.Sulyok Tamás még május végén fordult a Velencei Bizottsághoz, miután Magyar Péter többször is felszólította, mondjon le pozíciójáról. Sulyok pár nappal később arról írt, a bizottság sürgős eljárásban kezeli az ügyét, azt viszont közérdekű adatigénylésre sem árulta el, hogy pontosan milyen megkereséssel és érvekkel fordult hozzájuk.Magyar Péter múlt hétfői napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy a Tisztítótűz művelet részeként kezdeményezik a köztársasági elnök, Sulyok Tamás megbízatásának megszüntetését az Alaptörvény módosításával.A társadalmi egyeztetésre bocsátott Alaptörvény-módosítási tervezet elég egyszerűen fogalmaz Sulyok Tamás elmozdításáról: „Az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.” A tervezet szerint „a hivatalban levő köztársaság elnök megbízatásának megszűnését követően az Országgyűlés az új Alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évig tartó időtartamra köztársasági elnököt választ”.A Velencei Bizottságról, illetve arról, hogy a Fidesz korábban milyen ügyekben kereste fel, itt írtunk hosszabban.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek