Szerelők klímaberendezést telepítenek egy fővárosi társasházban – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTIKapitány István gazdasági és energetikai miniszter az este 18 és 21 óra közötti áramfelhasználás mérséklését kérte a lakosságtól, ami ráirányította a figyelmet az árampiaci egyensúlytalanságokra. Cikkünk után több visszajelzést és javaslatot kaptunk, Csiba Péter, az MVM volt elnök-vezérigazgatója is megkereste a Telexet. A szakember, aki nemrég a Partizánnak adott a szakmában nagy port kavart interjút, jelenleg az áramkiegyenlítésben fontos szerepet játszó Gönyűi Erőmű (Danubius Erőmű Kft.) ügyvezetője. Ez a létesítmény Magyarország legmodernebb és legnagyobb hatásfokú, kombinált ciklusú gázturbinás (CCGT) erőműve, ami a francia Veolia-csoportba tartozik.Az energetikai szakember szerint az a baj, hogy mindig csak a hőség során derül ki, hogy milyen fontos lenne a rendszer rugalmassága, de ez olyan, mint az évközi felkészülés az első hóra: nyáron keveseknek fontos a hó, így aztán, ha nagyobb hó jön, mint például az idén, az mindig meglepetést okoz.A problémaIdén ez derült ki az áramrendszerről is, évközben nem foglalkoztunk a hőhullám okozta kihívásokkal, aztán jött a baj. A magyar villamosenergia-rendszer a nyári hőségben a határait súrolja, a 40 fok fölé emelkedő hőmérséklet rekordközeli fogyasztási csúcsokat hoz, miközben az ellátás rugalmassága ilyenkor látványosan csökken. Ez nem egyszeri kilengés: a klímaváltozással az ilyen hősokkokra a jövőben egyre gyakrabban kell számítani. A Kapitány István által kijelölt időszakban, vagyis 18 és 21 óra között például egészen 7000 MW fölé kúszik a magyar fogyasztás, ebben a helyzetben különösen felértékelődik minden olyan erőmű, amely nemcsak egyenletesen, vagy időjárásfüggően tud termelni, hanem gyorsan és rugalmasan tud alkalmazkodni is a rendszer igényeihez.A Csiba Péter által vezetett Veolia Danubius gönyűi erőműve is ilyen, nettó 428 MW-os beépített teljesítménye önmagában is jelentős, de az igazi értékét a szabályozhatósága adja: a rendszerirányító MAVIR 150 MW és a maximális 428 MW teljesítmény között tudja mozgatni. A probléma azonban az, hogy a legforróbb nyári órákban, amikor a legnagyobb szükség lenne a légkondik nagy áramigénye miatt a pótlólagos termelésre, akkor a kapacitás felső értéke akár 370 MW-ig is csökkenhet. De természetesen még ez is komoly tartalékot jelent a rendszer kiegyensúlyozásában.Miért nehezebb nyáron?A tartós hőség azért különösen nehéz helyzet az áramtermelésben, mert éppen akkor szűkül a legtöbb erőmű kiadható teljesítménye, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Ennek egyik fő oka a hűtési igény. A folyóvízhűtésű egységeknél a Duna emelkedő hőmérséklete és csökkenő vízhozama egyszerre szűkíti a hűtési mozgásteret. Ilyenkor sokszor nem a tüzelőanyag vagy a kereslet szab határt a termelésnek, hanem a környezetvédelmi korlátok: a túl meleg víz visszaengedése ugyanis nem megengedhető.Gönyűnél ez eddig nem okozott problémát. Az erőmű kedvező fekvése és alacsony vízfelvétele miatt a legmelegebb időszakokban is rendelkezésre áll, ami nemcsak egy technikai részlet, hanem valódi rendszerszintű előny. Mint az ügyvezetőtől hallottuk, az elmúlt napok adatai is ezt igazolták. Bár az előzetes ár előrejelzések alapján a második negyedévben az erőmű egyáltalán nem is tervezett üzemelni, végül az idő közel felében mégis termelt, és ezzel segítette a rendszert. A működése jól mutatja, hogyan változott meg a magyar áramrendszer logikája: a déli órákban, amikor a napos termelés miatt túltermelés alakulhat ki, Gönyű leáll, aztán késődélután újraindul. Ez ugyanis a CCGT-erőművek fő előnye: nagyon egyszerűen ki-bekapcsolhatók, ez egy szénerőműnél vagy főleg egy atomerőműnél nem lenne lehetséges.A miniszter által megnevezett 18 és 21 óra közötti idősáv, amikor igazán szorossá válik a helyzet, azért kritikus, mert a naperőművi termelés napnyugtakor gyorsan visszaesik, miközben a lakossági és vállalati klímahasználat miatt a fogyasztás még mindig magas.Az elmúlt napokban ez az árakon is látszott: az esti csúcsban a villamosenergia ára 600–700 euró/MWh-ra ugrott. Gönyű ilyenkor annyit termel, amennyit csak tud, még a 10 MW-os dízel black start generátorait is bevetette 2-3 órás szakaszokra. A black start generátor amolyan visszaindító kapacitás. Ha országos áramszünet (balckout) van, akkor nagyon kevés olyan erőmű van, amelyet áram nélkül el lehet indítani, ezek a gázerőművek a black start erőművek.További tervekCsiba Péter szerint mintegy 3000 milliárd euró hiányzott az elmúlt időszakban az európai infrastruktúra fejlesztésekből, az elmaradt fejlesztések miatt mindenhol nehéz befogadni a megújulókat a rendszerbe. Ami megoldás lehet, ha a nagy fogyasztók az erőművek mellé települnek, vagy fordítva, a nagy erőművek települnek a fogyasztók mellé. Ha ugyanis közelebb van a termelő és a felhasználó, akkor kisebb a hálózati igény.De vajon hogyan lehetne Magyarországon a rugalmasságot növelni? Az egyik legismertebb elképzelés az úgynevezett SZET volt, vagyis a szivattyús-tározós erőmű.Az állam is azt tervezte, hogy egy hatalmas beruházással olyan erőművet vagy erőműveket épít a Mátrában vagy a Bükkben, amelyek ugyan nem adnak a rendszernek pótlólagos áramot, de abban segítenek, hogy a magas kereslet idejére tolják el a több hazai kínálatot.A SZET-modell úgy működik, hogy adott két víztározó medence, egy magasabban és egy alacsonyabban fekvő. Amikor sok és olcsó a villamosenergia (például délben, amikor termel a sok napos erőmű), akkor kell a vizet felszivattyúzni a magasabban fekvő víztározó medencébe, amikor pedig drága (vagyis koraeste), akkor leengedni úgy, hogy a víz 3-5 méter átmérőjű Francis-turbinákat meghajtva villamos energiát termeljen. A nagy beruházási igény miatt végül elvetették ezt az állami ötletet, pedig Lantos Csaba korábbi energiaügyi miniszter egy ideig nagyon szorgalmazta ezt a beruházást.A Veoliának is van egy ilyen terve, amiben az az érdekes, hogy a cégnek van egy mecseki bányatelke, és ha a Mecsekben egy bányában – vagyis külszíni tájsebet nem ejtve – a környezetet nem zavarva lehet két kívülről láthatatlan tó között mozgatni a vizet, annak talán nem is lenne annyi ellenzője. Ahogy Csiba Péter meséli, a francia cég ehhez finanszírozást is képes hozni, neki valójában csak arra lenne szüksége, hogy garantálva lássa, hogy a magyar villamosenergia-rendszer ezt a kapacitást is integrálja majd a rugalmassági elképzeléseibe, vagyis később valóban használja.Gönyűi fejlesztésHasonló célt szolgálna a Veolia tervezés alatt álló, utility scale BESS-projektje (Battery Energy Storage System) is. A BESS, vagyis nagy méretű akkumulátoros energiatároló rendszer lényege, hogy a déli, olcsó és bőséges termelési időszakban betárolja az energiát, majd az esti csúcsban azonnal vissza is tudja adni a rendszernek. Pontosan akkor, amikor a legmagasabbak az árak és a legnagyobb a hiány.A Veolia elképzelése az, hogy egy nagy adatközpontot is hozna az erőmű mellé. Felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben kínálati szűkösségről beszélünk, akkor miért akar valaki egy nagy fogyasztót idehozni? A saját magyarországi adatközpont nemzetbiztonsági kérdés is, főleg az állandóan elszakadó, megrongálható, tengerentúlról érkező víz alatti adatvezetéklk a legkockázatosabbak, és Gönyű a meglevő engedélyei alapján elvileg duplázhatná is a kapacitását.A tárolás mindkét esetben összeköti a nap két szélső állapotát: a déli túltermelést és az esti hiányt. Ezért is nagyon fontos, hogy a szűkös hálózati kapacitás oda kerüljön, ahol valódi rendszerértéket teremt, ahol nemcsak újabb termelőkapacitást hoznak létre, hanem valódi rugalmasságot adnak a hálózatnak.A mostani hőhullám tehát nemcsak azt mutatja meg, mennyire sérülékeny a rendszer extrém időjárásban, hanem azt is, milyen típusú kapacitásokra lesz egyre nagyobb szükség. Olyanokra, amelyek akkor és ott tudnak belépni, amikor a rendszernek valóban szüksége van rájuk.
A kánikula idején derül ki, hogy mennyire rugalmatlan a hazai áramrendszer. Mi lehet a megoldás?
Ahogy nyáron nem készülünk az első hó eltakarítására, úgy év közben sem az árampiaci hőhullámra. De mit kéne tenni? Még több akkumulátor? Szivattyús-tározós vízerőmű? Magánpiaci ötletek vannak, de ezek nem könnyen kivitelezhető projektek.













