Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Az amerikai Legfelsőbb Bíróság elutasította Donald Trump elnök fellebbezését, amelyben az E. Jean Carroll újságíró zaklatása és rágalmazása miatt ellene hozott, 5 millió dolláros kártérítési ítélet megsemmisítését kérte – írta a Sky News.A bírák nem voltak hajlandók napirendre tűzni az elnök fellebbezését az újságíró javára hozott 2023-as esküdtszéki ítélet ellen. Trump akkoriban azzal érvelt, hogy tisztességtelen tárgyalás eredménye volt az ítélet.Carroll alapállítása az, hogy Trump évekkel ezelőtt megerőszakolta őt egy boltban. Az ítélet alapjául szolgáló per Trump 2022-es közösségi médiás posztjai miatt indult. Ezekben az elnök azt állította, hogy Carroll sose volt az esete, az ügyet pedig hazugságnak és teljes átverésnek nevezte. Az amerikai elnököt 2023-ban elítélték szexuális zaklatás miatt, de a nemi erőszak vádját elutasították, ugyanis az esküdtek nem találták elég megalapozottnak Carroll azon kijelentéseit, melyek szerint Trump nem csak zaklatta, hanem meg is erőszakolta őt. Ugyanakkor 5 millió dolláros kártérítésre kötelezték zaklatás és rágalmazás miatt. Az ügyről itt írtunk bővebben.Egy szövetség fellebbviteli bíróság korábban már elutasította Trump fellebbezését az ügyben. Egy kapcsolódó másik esetben az esküdtszék Trumpot 83,3 millió dollár kártérítésre ítélte, mert az elnök rágalmazta Carrollt. Trump ez ellen is fellebbezett egyébként.Az amerikai igazságügyi minisztérium közben büntetőeljárást indított Carroll ellen annak megállapítására, hogy hamis tanúvallomást tett-e azokban a polgári perekben, amelyeket Trump ellen megnyert. E. Jean Carrollt ebben a cikkünkben mutattuk be, a jogi csatározást elindító zaklatásról pedig itt írtunk.
Hiába ment Trump a Legfelsőbb Bíróságig, nem másítják meg az elvesztett szexuális zaklatós ügyének ítéletét
Az amerikai elnököt 2023-ban 5 millió dolláros kártérítésre ítélték, mert az esküdtszék szerint zaklatta és rágalmazta E. Jean Carroll újságírót.











