A 15 éves fiú, egy 14 éves lánnyal az anyósülésen, helyenként 180 km/órával száguldozott az autópályán és a főúton, mikor elkapták a rendőrök. Az autós üldözésről videó is készült.

Június 25-én kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Debrecenben elloptak egy kisteherautót. A járműben működő GPS-nek köszönhetően a rendőrök gyorsan be tudták azonosítani, merre halad, és több járőrt is a nyomába küldtek – írja a police.hu.Amikor megtalálták a kisteherautót, megkülönböztető jelzéssel megpróbálták megállítani, a sofőr azonban nem állt meg, hanem nagy sebességgel menekülni kezdett.Az üldözés több mint 100 kilométeren át tartott, egészen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéig. A rendőrség időközben a szomszédos vármegyéket is értesítette, így további egységek csatlakoztak az akcióhoz.A menekülő helyenként akár 180 km/órás sebességgel is száguldott az autópályán és a főutakon. A rendőrök közben mindent megtettek azért, hogy a többi közlekedő ne kerüljön veszélybe: lezárták a lehajtókat és a becsatlakozó utakat, több helyen pedig elterelték a forgalmat.A veszélyes üldözés végül az M3-as autópályán ért véget. A kisteherautó terelőtábláknak ütközött és megállt. A sofőr és utasa kiszálltak, majd futva próbáltak elmenekülni, de a rendőrök rövid időn belül elfogták őket egy közeli szántóföldön.Kiderült, hogy a járművet egy 15 éves fiú vezette, mellette pedig egy 14 éves lány utazott. Mindkettőjüket előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd őrizetbe vették őket. A bíróság a fiú esetében bűnügyi felügyeletről döntött, míg a lány szabadlábon védekezhet.A nyomozás során az is kiderült, hogy a kisteherautóból készpénz is eltűnt, ezért lopás miatt is felelniük kell. A 15 éves fiú ellen emellett közúti veszélyeztetés, engedély nélküli vezetés és több közlekedési szabály megszegése miatt is eljárás indult.Készenléti rendőrök voltak a Semmelweis EgyetemenAz ORFK tájékoztatása szerint a Vagyonvisszaszerzési Hivataltól voltak kinn.