Június 25-én kora délután érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Debrecenben elloptak egy kisteherautót – írja a Police.hu. Az autóban volt GPS jeladó, így a rendőrök perceken belül megtalálták a mozgásban lévő járművet és megpróbálták megállítani – sikertelenül. A sofőr ekkor a gázra lépett és menekülni kezdett.
A rendőrök kilométereken át követték egészen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéig, ahol további egységek várták, mivel a Tevékenység-irányítási Központ riadóláncban értesítette a szomszédos megyék kollégáit.
A kisteherautó közel 100 kilométert tett meg, miközben helyenként a 180 km/h-s sebességet is elérte autópályán és főutakon. A rendőrök eközben lezárták a lehajtókat és becsatlakozó utakat, több helyen pedig elterelték a forgalmat a száguldó kisteherautó útjából.
Forrás
A veszélyes menekülés végül az M3-as autópályán ért véget, ahol a kisteherautó terelőtábláknak ütközött és megállt. A járműből ketten ugrottak ki, majd futva próbáltak elmenekülni, de nem jutottak messzire. A rendőrök percek alatt elfogták őket egy közeli szántóföldön.







