Egy apát és a fiát sikerült vasárnap élve kimenteni Venezuelában egy összedőlt épület romjai alól négy nappal a pusztító földrengés után, amely a legfrissebb adatok szerint már legkevesebb 1450 halálos áldozattal járt, és még ezrek szerepelnek az eltűntek listáján.La Guairában, egy ház romjai alatt találtak rá az apára és a fiára a mentőcsapatok. Miután kiszabadították őket, hordágyon emelték be őket a mentőautóba, mindketten maszkot viseltek.A mentésen dolgozók ezt megelőzően 12 órán át vizsgálták az összedőlt épületet különleges kamerákkal, és rendkívüli óvatossággal mozgatták az instabil romokat, miközben igyekeztek megközelíteni a túlélőket. https://x.com/fabiandicosta/status/2071367961370034415„Rendkívül gyengék, ahogy bárki az lenne, aki négy napot tölt a romok alatt csapdába esve” – mondta el korábban a helyszínen dolgozó francia polgári védelem egy tagja. A földrengések az ország La Guaira államában okozták a legsúlyosabb pusztítást. Több mint tucatnyi nemzetközi mentőcsapat is segít a mentésben, köztük a francia polgári védelem és az Egyesült Államokból érkezett Fairfax megyei városi kutató és mentőcsapat. Pénteken az amerikai csapatnak sikerült élve kimentenie egy anyát a kilenchónapos kisbabájával. Magyarországról a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata indult el hétfőn, hogy közvetlen segítséget nyújtson a földrengés által sújtott területen.A hétvégén legkevesebb 33 embert mentettek ki romok alól, de még eltűntek tízezreit keresik, miközben az idő múlásával egyre kisebb a remény a további túlélők megtalálására. A szakértők szerint a romok alatt rekedtek számára 72 óra után drámaian csökken a túlélés esélye. https://hvg.hu/vilag/20260628_venezuela-foldrenges-mentes-tulelok-kutatasaVenezuela északnyugati részét múlt hét szerdán kevesebb mint egy perc különbséggel két nagy erejű földrengés rázta meg. A 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földmozgások jelentős károkat okoztak az infrastruktúrában és az épületekben, ezért a venezuelai kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki.La Guairában egy nagy lakótelep, amelyet annak idején Hugo Chávez elnöksége idején építettek, teljesen lakhatatlanná vált. A 192 épületből álló lakótelep házainak többsége összedőlt egy helyi lakos, Jenny Contreras közlése szerint, akinek a lakása szintén összeomlott, ezért férjével és négyéves fiával azóta az utcán alszanak. https://hvg.hu/vilag/20260625_foldrenges-venezuelaban-galeriaAz ENSZ szombati becslése szerint az egymást követő két földrengés mintegy hétmillió embert érintett. Az okozott károkat mintegy hétmilliárd dollárra, azaz az ország bruttó hazai termékének (GDP) 6 százalékára becsülte az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP).Nyitóképünkön a kimentett kisfiú. Fotó: X