Sikerült két 11 éves kisfiút kimenteni a venezuelai földrengés romjai alól, miután napokig csapdában voltak az összeomlott épületek alatt – írja a BBC. A szerdai, 7,2-es és 7,5-ös erősségű földrengések óta a hatóságok legalább 1430 halálesetet erősítettek meg Venezuelában. Több tízezer embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Török mentőcsapatok dolgoznak egy összeomlott 14 emeletes épület romjainál a venezuelai La Guairában, a pusztító földrengések után.

Fotó:

CEM TEKKESINOGLU/Anadolu via AFP

Az első földrengés óta már több mint 85 óra telt el, de a mentők nem adják fel a reményt. Azt mondják, még mindig lehetnek életben emberek, különösen akkor, ha a romok alatt élelemhez és vízhez jutottak. A két földrengés, ami 39 másodpercen belül követte egymást, több száz épület összeomlását okozta, és sokan továbbra is bent rekedtek. Kétségbeesett családok puszta kézzel ássák a törmeléket, hogy megtalálják szeretteiket.