Bár a Kifli.hu hivatalos beszámolójára még várni kell, mert a naptári évtől eltérő, április végén zárult az üzleti év, azért már lehet látni a fő számokat. Milyen teljesítménnyel zártak?Konkrét számokat még valóban nem lehet mondani, de az elmúlt üzleti évben folytatódott a tempós növekedés. Közepes két számjegyű tempót értünk el a 2024/2025-ös üzleti évhez képest. Ez a bővülés a megrendelések számára, vagyis a volumenre, illetve az értékükre is igaz. A cég 2020-as indulásakor jellemző 14 ezer forintos átlagos kosárérték mostanra 26-27 ezer forint körüli összegre nőtt.Jelentősen bővült a vásárlói bázisunk. Több mint 40 ezer új felhasználót szereztünk, tehát olyanokat, akik az elmúlt egy évben vásároltak nálunk először és havonta legalább egyszer visszatérnek az online áruházunkba. Emellett organikusan növeljük az elérhetőségünket területileg is.A cseh társaság a magyarországi hatéves történetében évről évre két számjegyű árbevétel-növekedést ért el. Meddig lehet tartani ezt a tempót?Az új üzleti évben egyelőre a májusi és részben júniusi adatokat látunk. Ennek alapján úgy vélem, hogy tartani tudjuk a korábbi gyors ütemet. Folytatódik a területi expanzió és intenzív kommunikáció a meglévő piacainkon is bővítjük a vásárlói bázisunkat. A növekedést segíti, hogy az elmúlt évben tovább javítottunk az ügyfélszolgálatunk teljesítményén. Mesterséges intelligenciával erősítettük a vásárlóik kiszolgálását, ami jelentősen rövidítette a várakozási időt. A már hangalapú kommunikációra is képes MI-asszisztens „intézi el” az ügyek 95 százalékát. Az elmúlt 90 napban 15 ezer hívás érkezett az ügyfélszolgálatra, amelyek közül csak 16 esetben volt hosszabb a várakozási idő egy percnél. Hasonló a helyzet a háttér-infrastruktúrával. Az új biatorbágyi raktárunk például jelentős részben robotizált, de vannak még további lehetőségek az automatizálásra. Ez is gyorsítja a vásárlóink kiszolgálását.Szabó Dániel LinkedInMit jelent a gyakorlatban az „organikus” növekedés?Az új helyszínek elérését úgy tervezzük meg, hogy először kijelöljük azt a legtávolabbi várost, amit el szeretnénk érni. Ezután visszafelé megnézzük, hogy ezen a vonalon, melyek azok a települések, amelyeket le tudunk fedni. Például kijelöltük Szolnokot, és megnéztük, hogy az autópályán Budapest felé haladva hová tudnánk még szállítani. Ezzel a modellel a kiszállítás jövedelmezőségéhez igazodva tudunk új vásárlókat megcélozni. Maximalizálni tudjuk az egy autóra jutó szállítási mennyiséget. Általában egy fordulóban 15-16 megrendelést tud elvinni egy-egy autó. Elvileg el tudnánk érni Magyarország határainak közelébe is – csehországi anyavállalatunk az egész országot lefedő szolgáltatást nyújt –, ám jelenleg az a helyzet, hogy ha Debrecenig vagy Gyuláig akarnánk szállítani, akkor a futároknak 14 órás műszakban kellene dolgozniuk, tekintettel arra, hogy jelenleg a raktáraink Budapesten és környékén találhatók.Mi a következő célpontjuk?A Balaton, azaz a tóparti és környékbeli települések. A déli parton teljes egészében, valamint a nyugati medencében, egészen Keszthely térségéig. Június 8-tól újabb településeken vált elérhetővé a szolgáltatásunk, többek között Keszthelyen, Hévízen, Fonyódon, Balatonbogláron és Balatonlellén. Összesen már 65 Balaton-környéki-településről lehet rendelni. A balatoni terjeszkedést követően megjelenhetünk akár Kaposváron vagy Tapolcán is. Ez a rendelkezésünkre álló kapacitásokon, logisztikai lehetőségeken múlik.A balatoni terjeszkedés csak szezonális vagy télen is elérhető marad a szolgáltatás?Nem csupán a szezonban lesznek elérhetők a Kifli- termékeik a tóparton, hanem egész éven át.Mindez beruházásigényes. Mennyit költenek erre?Erre azt válaszolhatom, hogy nagyjából az árbevételünk tíz százalékát fordítjuk olyan típusú fejlesztésekre, mint amilyen a biatorbágyi logisztikai központ építése volt.Meddig kell várni arra, hogy a vállalat nyereségessé váljon?Ahelyett, hogy az év végi beszámolóban a nyereség/veszteség rovatban szereplő számról beszélnék, inkább az egy rendelésre eső EBITDA-ra (kamat, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény; azt mutatja, hogy mennyi pénzt tud termelni egy cég a tulajdonosai számára - szerk.) helyezném a hangsúlyt. Ez már az elmúlt évben is pozitív volt a Kifli.hu-nál. Ez kifejezi a termékek beszerzésének költségét, a komissiózást, a hűtést, a kiszállítást és a marketingkiadásokat. Azt tudom mondani, hogy rendelési bázison már nyereséget termelünk. Ez a mutatónk idén májusban és június első felében is tovább javult. Ebben pedig szerepe lehet annak, hogy folyamatosan próbáljuk javítani a vásárlói élményt, akár apróságokkal is. Például már május végétől hűtve szállítjuk a legtöbb üdítőt, a söröket vagy akár a görögdinnyét. HVG / Fazekas IstvánA Kifliről az a sztereotípia alakulhatott ki sok vásárlóban, hogy kényelmes, jó szolgáltatást nyújt, de meglehetősen drága...Erre a válaszom az üzleti modell. A 2024/2025-ös üzleti évben elért 57 milliárd forintos árbevételünkkel és áruválasztékunkkal felvesszük a versenyt a hagyományos, hipermarketeket működtető boltláncokkal. Az idei első naptári negyedévben átlagosan négy százalékkal mérséklődtek az áraink az egy évvel korábbihoz képest, miközben két-három százalékos volt az éves infláció. Ezt egy 93 árucikkből álló kosár összehasonlítása alapján számoltuk ki. Azt hozzá kell tennem, hogy a Kifli.hu prémiumkategóriás vásárlói igényekhez igazodik. Ezt szolgálja, hogy például a zöldség-gyümölcs beszállítóinktól mi gyűjtjük össze a terményeket. Magyarán mi megyünk el érte, ami nekik megspórolja a beszállítást, a vásárlónak pedig a lehető legfrissebb árut kínálja. Emellett egyedi igényeket is ki tudunk elégíteni. A budapesti vevő például megrendelheti nálunk egy győri pékségben készülő kedvenc croissant-ját.Nem hangzik hihetően, hogy egy kiskereskedőnek az ilyen vásárlások valaha kifizetődőek lehetnek…Ahogy mondtam, az ilyen szolgáltatásokkal valójában a vásárlói élménybe fektetünk be. Az egyedi árukülönlegességek – például a győri biohúsüzem termékei vagy a szigetszentmiklósi kolbászok, de folytathatnám a sort – vonzzák a vásárlókat, akik mást is tesznek a virtuális kosarukba. Az egyedi termékek építik a kosarat, így a nap végén olyan vásárlást eredményeznek, ami mennyiségi szempontból is megéri nekünk. Ehhez tudni kell, hogy a teljes kínálatot a következőképpen alakítjuk ki: vannak az úgynevezett belépő árszintű termékek és saját márkás cikkek kicsit szűkebb kínálattal. A következő szinten a márkás termékek, utána következnek a legnagyobb részaránnyal a prémiumkategóriás és az úgynevezett niche termékek, utóbbiak közé tartoznak például a frissen szüretelt, termelői, kézműves, illetve hazai termékek. https://hvg.hu/kkv/20260611_pwc-e-kereskedelmi-korkep-2025-2000-milliard-forintNyitókép: HVG / Reviczky Zsolt
A Kifli már a hipermarketek ligájában mérné magát - mennyibe kerül egy kosár?
Működésének hetedik teljes évében is két számjegyű árbevétel-növekedést vár a Kifli.hu online élelmiszer-kereskedelmi vállalat vezetősége, ami passzol a korábbi évek dinamikájához. A területi terjeszkedés következő lépése a Balaton, ahol már elérhető a szolgáltatás. Ami a profitot illeti egyelőre az egy rendelésre eső eredmény már pozitív. Kisinterjú Szabó Dániellel, a Kifli.hu vezetőjével.






