„Minden hivatásos szolgáljon becsülettel, tisztességgel, a törvény, valamint a hazánk iránti hűséggel” – mondta a miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavató ünnepségén szombaton Budapesten.
Magyar Péter a Ludovika előtti téren tartott eseményen beszédében azt kérte a végzett hallgatóktól, legyen bátorságuk felszólalni, ha törvénytelenséget látnak, legyen tartásuk jelezni, ha méltatlan parancsot kapnak, és legyen erejük kiállni, ha a hivatásuk becsülete sérülne. „Nem annak kell félnie, aki a törvényt betartja és betartatja. Annak kell félnie, aki visszaél a helyzetével. Az egyenruha a hazánkat szolgálja, nem a hatalmat, a törvény pedig minden magyar emberé, nem a hatalmasoké” – fogalmazott a kormányfő az MTI tudósítása szerint.
Az eskütétel „esküszöm” szava egy egész életre szól, ebben benne van a haza, a szolgálat, a törvény, a felelősség, és az a tartás is, ami nélkül nincs valódi rend, biztonság és közszolgálat. Az esküt egyszer mondja ki az ember, de a becsületet, nap mint nap meg kell őriznie
– mutatott rá.
Magyar Péter kifejtette: a frissen avatott tisztek elkötelezték magukat a hazájuk mellett, amely éppen most tanulja újra, mit jelent a szabadság, a szolgálat, a rend és a becsület. „Egy új korszak kezdetén azonban nem elég azt tudni, hogy mit akarunk megváltoztatni, azt is tudni kell, hogy mihez akarunk visszatérni és a magyar rendvédelemnek van mihez visszanyúlnia” – hangoztatta Magyar Péter, utalva az 1849-es magyar kormány és az országos rendőség megalakulására.









