„Rendkívüli”, „különleges”, „extrém” – ezek voltak talán a leggyakrabban elhangzó szavak a kormányülés utáni, csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, ahol kiemelt téma volt a szombattól várhatóan négy napon át tartó hőség, annak veszélyei és a várható intézkedések. Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: csütörtökön 15 órátóla kormány Magyarország egész területére összehangolt védelmi tevékenységet rendelt el.A helyzet komolyságát nemcsak az jelzi, hogy a tájékoztatón Magyar mellett részt vett Erdélyi Krisztián, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveleti főigazgató-helyettese, Oroszi Beatrix országos tiszti főorvos és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója, hanem ennek a speciális működésnek az elrendelése is, amelyegy speciális hatalomgyakorlási, jogi kategória élesítésére utal, és új helyzetet jelez. https://hvg.hu/itthon/20260625_kormanyrendelet-vedelmi-tevekenyseg-osszehangolasaAz összehangolt védelmi tevékenység ugyanis egy, az ország működését, a kormányzati cselekvési kereteket, ezzel együtt pedig az állampolgárok életét is befolyásoló speciális körülmény. Ezt a kategória jogrendbe történt 2021-es bevezetése óta eddig összesen három alkalommal vezettek be rövidebb időre Magyarországon.Május 13-ig még hatályban volt az Orbán-kormány által visszaélésszerű jogalkotásra, rendeleti kormányzásra használt háborús veszélyhelyzet, ami az Alaptörvény szerinti különleges jogrend – mint amilyen például a hadiállapot is –, de a most érvénye léptetett összehangolt védelmi tevékenység nem számít ilyen különleges jogrendnek.Ám e nélkül is speciális helyzetről van szó, ami a kormányrendelet szerint legfeljebb 3 hónapra, szeptember 24-ig szól. Ilyen összehangolt védelmi tevékenységet legutóbb február 25-én rendelt el még az Orbán-kormány, miután a Barátság kőolajvezeték leállítása, vagyis a Fidesz keretezésében az „ukrán olajblokád” apropóján Orbán Viktor a kampányhajrában a magyar energetikai infrastruktúra elleni ukrán szabotázsakciókkal riogatott – ennek „elhárítására” vezényelték ki látványosan az erre amúgy alkalmatlan gépfegyveres katonákat az ilyen létesítményekhez, majd a választások után vissza is rendelték őket.Ezúttal azonban nem látványos politikai kampányakcióról van szó, hiszen az életbe léptetett legdurvább, vagyis riadó szintű, harmadfokú, vörös hőségriasztás valóban súlyos egészségügyi haváriát jelez: az országos tiszti főorvos tájékoztatása szerint ez lesz az elmúlt 20 év leghosszabb extrém melege, 38–40 Celsius fokos napi csúccsal. https://hvg.hu/elet/20260626_hoseg-kanikula-abszolut-melegrekord-2007-kiskunhalas-42-fokHasonlóan objektíve indokolt volt, amikor 2024 szeptemberében először elrendelték az összehangolt védelmi tevékenységet. Akkor az árvízi védekezés érdekében élesítette ezt az Orbán-kormány, és a tetőző árhullám kétségkívül „súlyos és elhúzódó védelmi és biztonsági esemény” volt. Ahogy akkor, úgy most is,a helyzet indokolja, hogy az állam rendelkezzen olyan jogi eszközökkel, amelyek biztosítják a gyors és hatékony védekezést és az összkormányzati szintű együttműködést a válságkezelés során. https://hvg.hu/itthon/20260626_hiaba-tart-felenk-az-extrem-hokupola-a-pride-ot-nem-fujjak-leEz a speciális helyzet lehetőséget ad a kormánynak a honvédség közreműködésének elrendelésére is. Sőt a vonatkozó 2021-es törvény, „a nemzetgazdaság védelmi és biztonsági célú felkészítése és mozgósítása körében (…) köztulajdonú ingó és ingatlan vagyontárgyak ideiglenes igénybevételét” is engedi, utólagos kártalanítás mellett. Az összehangolt védelmi tevékenység idején a kormányhivatalok minden kormánytisztviselője és munkavállalója „rendkívüli munkavégzésre kötelezhető”. A hivatalok hatósági eljárást folytathatnak le, és „védelmi és biztonsági bírságot” szabhatnak ki arra, aki a bevezetett szabályokat nem hajtja végre vagy megszegi. https://hvg.hu/360/20260626_vizhiany-kanikula-rezsicsokkentes-vizikozmu-cegek-ebxIlyenkor kulcsszerephez jut a védelmi és biztonsági igazgatás viszonylag új, 2022 óta létező szerve, a Védelmi Igazgatási Hivatal. Ez biztosítja a döntés-előkészítés koordinációját, a tárcák együttműködését és a Nemzeti Eseménykezelő Központon keresztül a kormányzati döntések becsatornázását az operatív végrehajtásba.Miközben a háborús veszélyhelyzetnél vagy más alaptörvényi különleges jogrendi kategóriánál enyhébb az összehangolt védelmi tevékenység, az még így is elég sok eszközt ad a kormány kezébe, amely – szigorúan betartva a célhoz kötöttség elvét – elrendelheti az alábbiak bármelyikét: egyes útvonalakon a közlekedés időszakos korlátozását, az államhatár rendjének fokozott ellenőrzését, az államhatáron történő átlépés fokozott ellenőrzését, illetve időszakos korlátozását, az ország egyes területeit érintő személy- és áruforgalom korlátozását, intézmény, létesítmény, rendezvény látogatásának és szervezésének korlátozását, a kijelölt közterületek és intézmények biztonságának fokozását szolgáló ellenőrzési és védelmi rendszabályok alkalmazását, különösen veszélyes személyek elfogása tekintetében a védelmi és biztonsági szervek erre kijelölt erőinek közös igénybevételét, a köznevelésre, felsőoktatásra, szakképzésre és felnőttképzésre vonatkozó kiegészítő szabályok alkalmazását, egyéb, a tartós hőhullám kezelésével, felszámolásával, vagy a megelőzéssel összefüggő, de az alapjogot nem korlátozó intézkedés bevezetését.Az Európát sújtó hőkupola-jelenségről és a legfontosabb, témába vágó eseményekről kövesse a HVG percről percre tudósítását, hogy ne maradjon le a fontos hírekről: https://hvg.hu/elet/20260626_hoseg-meleghullam-kanikula-kozvetites-percrol-percreNyitóképünkön Magyar Péter. Fotó: HVG / Cabrera Martin