Charles de Batz de Castelmore, Artagnan grófja, ismertebb nevén d’Artagnan 353 éve, 1673. június 25-én hunyt el. Róla mintázta idősebb Alexandre Dumas népszerű regénytrilógiájának főhősét, a négy testőr közül ő volt az egyetlen, aki valóban létezett – írja a Rubicon.
D’Artagnan feltehetően 1610 és 1615 között született, egy grófi családban. Fiatalon egy muskétás században volt katona, majd, miután a harmincéves háború alatt kitüntetést szerzett, 1644-ben bejutott a Királyi Testőrség soraiba. Ekkor már Mazarin bíboros-államminiszter támogatását élvezte, akitől hűségéért cserébe hadnagyi, majd kapitányi rangot kapott. Miután Mazarin átszervezte a testőrséget, d’Artagnan parancsnokhelyettes lett, ennek köszönhetően pedig XIV. Lajos király is felfigyelt rá, és bizalmas feladatokat adott neki.
D’Artagnan részt vett az uralkodó Hollandia és a Habsburgok elleni hódító hadjárataiban is, amelyek során mutatott hősiességéért kormányzói kinevezést kapott. A testőrkapitányt a végzete is a csatatéren érte utol: a holland Maastricht város ostroma alatt, 1673. június 25-én életét vesztette, amikor egy lövedék torkon találta. Halálát állítólag maga az uralkodó is meggyászolta. Magas tiszti rangja és Lajoshoz fűződő szoros kapcsolata miatt nem tömegsírba, hanem egy templomban temették el, ám ennek pontos helye évszázadokon keresztül ismeretlen maradt.








