Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Ebolával fertőzött embert azonosítottak Franciaországban, ami az első észlelt esetet jelenti az országban – írja a BBC. A fertőzést egy orvos kapta el, aki Kongóban vett részt humanitárius misszióban, onnan érkezett vissza szerdán.A francia egészségügyi minisztérium közölte, hogy az orvost azonnal egy speciális intézménybe szállították, és állapota stabil. Az európai lakosságra leselkedő kockázat igen alacsony a minisztérium szerint. Jelenleg azon dolgoznak, hogy felkutassanak mindenkit, aki kapcsolatba került az orvossal.A Kongói Demokratikus Köztársaságban a múlt hónapban ebolajárvány tört ki, a szakértők szerint a vírus akkorra már már hetek óta terjedt. Mostanra már több mint 260 ember halálát erősítették meg a járvány miatt, nagyjából ezer fertőzött embert tartanak számon. A szomszédos Ugandában is felütötte a fejét a járvány, ott eddig ketten haltak meg és 20 fertőzöttről tudnak.Európában először Németországban azonosították a fertőzést, ott szintén egy orvos került kórházba a betegség miatt, aki ugyancsak a Kongói Demokratikus Köztársaságban vett részt egy misszión. Az országban eddig mintegy 75 egészségügyi dolgozó kapta el a vírust, közülük 17 meghalt.A gyakran halálos kimenetelű, lázat, izomfájdalmakat, hányást és hasmenést okozó vírus a fertőzött emberek testnedveivel, szennyezett anyagokkal vagy a betegségben elhunyt személyekkel való közvetlen érintkezés útján terjed. A mostani járvány olyan vírustörzs okozza, amelyre egyelőre nem létezik engedélyezett oltóanyag vagy gyógyszer.Az úgynevezett Bundibugyo-törzs nem ugyanaz, mint a 2014–2016-os nyugat-afrikai, illetve a 2018–2020-as kongói járványokért felelős törzs (ezeket a Zaire típusú ebolavírus okozta), amelyek ellen már léteznek vakcinák és kezelések. A Bundibugyo ellen a WHO szerint több mint fél évbe is telhet, mire elkészülhet az oltás. A járvány miatt a WHO május végén nemzetközi vészhelyzetet hirdetett.