VV Seherezádé, azaz Kultsár Vivien nemrég a Borssal beszélgetett az anyaság kapcsán. Az egykori ValóVilág-szereplő tavaly augusztusban adott életet a kisfiának, a szülést követő időszakról pedig most elárulta, hogy arcon csapta a valóság.
Amikor megszültem és belenéztem a tükörbe, akkor nem is tudom, hogy mit gondoltam. Fogalmam sincs, milyen dimenzióban voltam. Tényleg azt hittem, hogy akkor rögtön visszanyerem a 25 kilóval kevesebb alkatomat. Hát ez nyilván nem így történt. Ez egy picit így még tépázta a lelki világomat. Nem tetszett, amit a tükörben láttam.
Mint mondja, a hormonok óriási hullámvasútra ültették, férje azonban a nehéz időkben is a támasza maradt.
A férjem ebben is egy nagyszerű társam volt. Neki úgy is gyönyörű voltam a 25 kiló plusszal, meg most is, hogy már lejött 22 kiló. Ő mindig elismert engem. Mindig biztosított arról, hogy mennyire imád így is, úgy is. Nem számítottak a plusz kilók vagy a gyeskonty. Tőle mindig csak a dicséretet kaptam. Ez hatalmas löket volt, hogy lelkileg ne kerüljek még mélyebbre
– osztotta meg az édesanya, akit jelenleg 3 kiló választ el a szülés előtti súlyától, amire már egyáltalán nem stresszel rá.






