Nagyon nehéz, ezt soha nem tudjuk elfelejteni. Ezt soha. Az a legszörnyűbb az egészben, hogy mindent láttam, és sajnos mégsem tudtam Vivikén segíteni

– mondta lapunknak magába roskadva annak a hatéves kislánynak a nagymamája, akire másfél héttel ezelőtt rádőlt egy kétmázsás betonoszlop a Heves megyei Átányban. A nagymama három gyerekkel – a saját 10 és 13 éves fiaival és a hatéves kisunokájával – sétált a gyerekek nagypapájához, amikor a fiúk előre rohantak, hogy gyümölcsöt szedjenek az egyik fáról.

A gyerekek felugrottak a kerítésre, illetve nekidőltek a kétmázsás betonoszlopnak, ami kidőlt, és halálra préselte a hatéves kislányt. Marika néni meglehetősen szerény körülmények közt él a saját kisfiaival, a lányával és a tragédiáig a lánya óvodás korú kislányával, Vivikével az önkormányzattól kapott lakásban, de igyekeztek mindig mindent megadni a gyerekeknek.

Jámbor Dénes, a falu polgármestere lapunknak azt mondta, a közmunkásként dolgozó Marika néni mindig rendben tartotta az önkormányzati lakást, bármikor is járt náluk, mindig tisztaságot és rendet talált.

A másfél héttel ezelőtti tragédiával odalett Marika néniék békés nyugalma, a család összes tagját sokkolták a történtek.