Sulyok Tamás köztársasági elnök és Magyar Péter miniszterelnök a Tisza-kormány minisztereinek kinevezési ünnepségén a Sándor-palotában 2026. május 12-én – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTIÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!„A köztársasági elnök egyelőre nem kommentálja a javaslatot. Mindazonáltal ismételten felhívja a figyelmet a jogállamiság elvének tiszteletben tartására és óva int a közhatalom önkényes gyakorlásától, valamint a kétharmados parlamenti többség adta lehetőségek korlátok nélküli érvényesítésétől” – reagált a Népszava megkeresésére a Sándor-palota a hétfőn bejelentett Alaptörvény-módosításra.Magyar Péter a hétfői napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy Tisztítótűz művelet néven átfogó akciót indítanak, amely részeként kezdeményezik a köztársasági elnök, Sulyok Tamás megbízatásának megszüntetését is. A társadalmi egyeztetésre bocsátott Alaptörvény-módosítási tervezet meglehetősen egyszerűen fogalmaz Sulyok elmozdításáról:„Az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.”A tervezet szerint „a hivatalban levő köztársasági elnök megbízatásának megszűnését követően az Országgyűlés az új Alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évig tartó időtartamra köztársasági elnököt választ”.Ha Sulyok a szavazás után nem írja alá a módosítást, akkor szembemegy az Alaptörvénnyel és a jogszabályokkal, mondta a miniszterelnök a hétfő délutáni sajtótájékoztatóján. Ebben az esetben szerinte „okkal és alappal megindítható ellene a megfosztási eljárás”. Ilyenkor az Alaptörvény szerint már nem gyakorolhatja a jogait, a jogköreit ideiglenesen az Országgyűlés elnöke veszi át, Forsthoffer Ágnes pedig nyilván aláírja az elfogadott módosítást.Magyar úgy számol, hogy nagyjából egy hónap múlva léphet hatályba a módosítás, és „Sulyok Tamás július 20-a körül már bizonyosan nem lesz Magyarország köztársasági elnöke”. Azt ígérte, hogy utána igyekeznek hamar egy új köztársasági elnököt választani. Erre az Alaptörvény szerint harminc napjuk van, de augusztus 20-a előtt már biztosan lesz új köztársasági elnök, ígérte Magyar, és olyan személyt szeretnének javasolni, aki valóban megtestesíti a nemzet egységét, és akit az ellenzéki képviselők is meg tudnak szavazni.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek