Klein Dávid és barátai sikeresen elérték a Broad Peak 4850 méteres alaptáborát a Karakorum-hegységben. A következő napok az alaptábor kiépítéséről szólnak majd a viszontagságos Godwin-Austen-gleccseren; valamint a pihenésről, regenerációról és az első magashegyi akklimatizációs kör előkészítéséről, melynek során a csapat megkezdi a hegyen a munkát és a magashegyi táborok kiépítését – derül ki a hegymászó Facebook-bejegyzéséből.

Klein június 6-án indult el, a tervek szerint a 8051 méteres Broad Peaket fogja megmászni pótlólagos oxigén és serpaasszisztencia nélkül. Nem először járna itt: 2000-ben Klein vezette azt a kilenctagú magyar expedíciót, amelynek két tagja, Ács Zoltán és Mécs László első magyarként érte el a hegy csúcsát.

A közlemény azt írja, amint a csapat elkészült az alaptábor kiépítésével és az időjárás is kedvezőnek tűnik, a fiúk megkezdik a Broad Peak normál útvonalának bejárását, a magashegyi táborok felszerelésének feljuttatását és a többhetes akklimatizációs folyamatot.

Ami az első akklimatizációs kört különlegessé teszi, hogy Dávid és amerikai mászótársa, Ian Overtonnal az első hetekben teljesen egyedül dolgoznak majd a hegyen: egyedül jelölik ki majd az útvonalat a beszálláshoz, majd építik ki, illetve törik ki a biztosítási pontokat és a nyomvonalat az egyes táborba.