A cél a 8051 méter magas Broad Peak, a hegymászó már el is indult Pakisztánba.

Ismét egy nyolcezres megmászására készül Klein Dávid, ezúttal a 8051 méteres Broad Peaket tervezi megmászni pótlólagos oxigén és serpaasszisztencia nélkül.

A Broad Peak egy nyolcezres csúcs a Karakorum-hegységben, amelyre Klein több mint 25 év után tér vissza egy újabb expedíció keretében. A csapat június 7-én érkezik Iszlámábádba, majd Szkardu és Aszkole érintésével, a Baltoro-gleccseren át gyalogolva június közepére éri el az 5000 méteren fekvő alaptábort. A többhetes akklimatizációt és a táborok kiépítését követően a csúcsmászást július második felére tervezik.

Nem először jár itt

2000-ben Klein vezette azt a kilenctagú magyar expedíciót, amelynek két tagja, Ács Zoltán és Mécs László első magyarként érte el a hegy csúcsát. Azóta további magyar expedíciók is próbálkoztak a heggyel, közülük több sikerrel járt. A 2023-ban a Mount Everest palack nélküli megmászása közben elhunyt Suhajda Szilárd, Dávid későbbi kötéltársa, 2014-ben a Broad Peaken állt először nyolcezres csúcson. Ha az idei vállalkozás sikerrel jár, ez lesz Klein ötödik palack nélkül elért nyolcezrese.