A tragédiát egy arra járó férfi akadályozta meg, aki kimentette a kisbabát, és értesítette a mentőket.
Kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat az ügyészség egy nővel szemben – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.A vádirat szerint a nő 2024 júliusában az alig egyéves gyerekével a nagykőrösi Csónakázó-tóhoz ment, ahol egy ismerősétől egy levél, csak receptre kapható Xanaxot kapott. Bár a férfi figyelmeztette a nőt, hogy egyszerre csak egy tablettát vegyen be, ő több szemet is bevett a nyugtatóból, amitől tudatzavara lett.A nő a parthoz közeli padon ült, csecsemője pedig a babakocsiban pihent. Amikor hirtelen felállt, a gyógyszerektől elvesztette az egyensúlyát és a tóba esett, magával rántva a babakocsit is. A nő szerencséje az volt, hogy az ismerőse még a közelben volt, így ő kihúzta a tóból a kisbabájával együtt. A férfi ezután felhívta a nő élettársát, de a nő ismét felállt a padról, és újra a tóba zuhant a babakocsival és a gyerekével együtt.Ekkor a csecsemő elmerült a vízben, és a testhőmérséklete csökkenni kezdett. A tragédiát egy arra járó férfi akadályozta meg, aki kimentette a kisbabát, és értesítette a mentőket.Az ügyészség szerint a nő a szülői feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegte azzal, hogy csak orvosi rendelvényre kapható gyógyszereket vett be, amikor a kisgyermeke kizárólag az ő felügyelete alatt állt. A nő önhibájából került olyan állapotba, hogy a gyermeke felügyeletére, gondozására nem volt képes, és ezzel az életét, testi épségét veszélyeztette. Bűnösségéről a Ceglédi Járásbíróság dönt majd.Nyitóképünkön a tó látható. Fotó: Google Street View











