Alaptörvényünk rögzíti, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam – írta Sulyok Tamás Facebook-oldalán, emlékeztetve arra, hogy hivatalosan 35 éve ezen a napon hagyták el hazánkat a megszálló szovjet csapatok utolsó egységei. (A csapatkivonásról 1989 márciusában egyezett meg Németh Miklós Mihalil Gorbacsovval). A köztársasági elnök szerint a Magyarország függetlensége csak 1991. június 19-ét követően vált teljessé.

1945 és 1991 között a Vörös Hadsereg Déli Hadseregcsoportjának mintegy 100 000 katonája állomásozott Magyarországon.

Június 19-e emlékeztet minket arra, hogy jelenlegi szabadságunk és függetlenségünk olyan – kemény küzdelmekkel és áldozatok árán kiharcolt – érték, amelyet folyamatosan óvnunk, védenünk kell.

Sulyok Tamás írása a függetlenség védelméről különösen áthallásos saját közjogi szerepének megítélését illetően. Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén tárgyalja az államfő indítványát. Azt kérte a testülettől, hogy döntsön arról, el lehet-e alaptörvény-módosítással távolítani tisztségéből. Sulyok Tamás nem tett eleget ugyanis Magyar Péter kormányfő ultimátumának, önként nem távozott posztjáról, ahogy az Alkotmánybíróság elnöke, Polt Péter sem.

Bár a Tisza Párt Alaptörvény-módosítása nem ismert, az Alkotmánybírósághoz a köztársasági elnök azért fordult, mert megítélése szerinte a politikai nyilatkozatok a közjogi méltóságok elmozdításáról