Ön ma már egy senki
– címmel írt nyílt levelet Orbán Viktornak Bige László, a Nitrogénművek Zrt.-t tulajdonló, több iparágban is érdekeltségekkel rendelkező nagyvállalkozó. Az írás elején megjegyezte, hogy a levelet eredetileg május 8-án akarta közöltetni, de az MTI nem hozta nyilvánosságra az irományt. Ekkor egy időre elállt a közlés gondolatától, most viszont úgy döntött, hogy mégis nyilvánosságra hozza az írást, mert, mint írja: „Nem tudom szó nélkül hagyni azt a 16 évet, amit elvett az életemből (mindannyiunk életéből), tönkretette és kirabolta a hazánkat”.
A Magyar Péter köreihez tartozó Kontrollon megjelent levélben Bige a volt miniszterelnököt teszi felelőssé az ország politikai és gazdasági állapotáért, valamint a vele és vállalkozásaival szemben folytatott állami fellépésekért. A nagyvállalkozó szerint a Fidesz-kormányok idején megszűnt az egyenlő bánásmód, az állami intézmények pedig sok esetben politikai célokat szolgáltak. A levél gerince, hogy Bige a saját kálváriáját a rendszer működésének példájaként mutatja be, állítva, hogy cégeit éveken át politikai okokból próbálták ellehetetleníteni.
Tisztelt Ex Miniszterelnök Úr! Minden galádságba és ármányba belekényszerítette az állami adminisztráció minden szintjét, pedig az adminisztrációban nagyon sok tisztességes és kiváló szakember dolgozik. Bízok benne, hogy nemsokára találkozni fog velük. Nekem, a családomnak és a kollégáimnak nem volt könnyű túlélni Önt, de sikerült













