2023. augusztus 19-én és 21-én megnéztem a MOM Park mozijában a Metallica M72 turnéjának texasi állomását „élőben”, és az volt az érzésem, hogy pont azt kaptam, amit akartam. Iszonyú erős koncertet, tökéletes látképet, a kedvenc slágereimet, és mindezt a legnagyobb kényelemben. Hiába, 40 felett, nem elvakult rajongóként ez is szempont.Elégedett voltam.Aztán jött a 2025. május 22., kiderült, hogy átjön a turné Európába is, ráadásul Budapestre dupla, no repeat koncerttel. Nyilván elbizonytalanodtam. De néztem a színpadképet, állni nem akartam, túl nagy a tömeg, ülni nem akartam, nem látom az együttest, a jegyárakat is megnézve nem volt nehéz dolga a racionalitásnak: egyértelmű volt, hogy nem megyek.A csütörtöki koncertről szóló kritikánk ide kattintva olvasható: https://hvg.hu/kultura/20260612_metallica-budapest-koncert-kritika-puskas-stadionEgyébként is, nem is szeretem annyira a Metallicát. Csak könnyes szemmel nézem a 91-es moszkvai koncertjüket, üvöltöm a Sad But True szomorú igazságát, bólogatok az Orionra, betéve tudom a For Whom the Bell Tolls burtoni basszusfutamát és én is rávokálozok Hetfieldre, amikor kimondja a grip szót az Until it Sleeps-ben. De, győzöm meg magam újra, nem vagyok igazi metallicás, nem metálvilla oviban a jelem és nem is akadtam nagyon ki a St. Anger bénaságán, azon viszont igen, hogy nyomokban sem balos egy olyan együttes, aminek tényleg mindene megvan, ami tényleg mindent elért már. Ők még gazdagabb akarnak lenni, meg sem próbálják a jegyárat alacsonyan tartani, sőt ők kifejezetten a tehetősebbeknek kedveznek, a középosztályra és a nehezebb helyzetben élő rajongóikra nem nagyon gondolnak.Meg azokra sem, akik nem rajongók, csak nagyon szeretik őket.Hát, nagyjából ilyen dilemmában teltek a napjaim, ahogy közeledett a nagy esemény.Lars Ulrich és Kirk HammettFractions of my POVAztán, június 6-án, öt nappal a koncert előtt persze megvettem a jegyemet mindkét napra. Csütörtökön ültem, láttam őket távolról, szombaton álltam, hallottam őket nagyon közelről.So close, no matter how farÉs hát ezek négyen tényleg elképesztőek voltak. Szombaton talán még jobbak is voltak, mint csütörtökön. Tele energiával, alázattal, tempóval. James Hetfield downstroke-jai még mindig ugyanolyan erősek és kemények, mint voltak a 80-as években, amikor én még Kalákát hallgattam, és ahogy a hangja sem fáradt semmit sem, Kirk Hammett is úgy tépi a húrokat, hogy fel sem fogom, és nincs az a hangmérnök vagy producer, aki le tudná keverni Robert Trujillo elképesztően menetelő basszusát, kár viszont, hogy az éneke tényleg nevetséges. Mondjuk a kissé tájidegen Quimbyt sokkal jobban lehozta, mint a Pokolgépet.Brett MurrayNo meg Lars Ulrich. Szerintem az összes videót láttam és cikket olvastam már, ahol a földbe alázzák a dobtudása miatt, de itt szerintem kifejezetten jó volt. Erős, gyors, pontos, kemény.Hatvan-pluszos zenészek vokalisták, háttérzenészek, hosszas szünetek nélkül tolták végig a bő kétórás koncertet, ez itt nettó metál volt, semmi nosztalgia, semmi megúszás, semmi idézőjel.A nézőtér közepére tett lyukas körszínpad viszont egy konstrukciós tévedés, a kör közepén lévő gazdagokat leszámítva senki sem láthatja őket sem rendesen, sem pedig egyszerre, a mindig máshol, a nézők egy jelentős részének háttal felbukkanó zenészek közötti kémia így nyomokban sem tud megvalósulni. Persze, egy ilyen volumenű együttes és koncert, egy, a negyedik évébe lépő turné nem szólhat a spontaneitásról, nem is lehetett senkiben sem azzal kapcsolatban illúzió, hogy itt nem volt minden hangjegy, minden másodperc előre és a mi érdekünkben kitalálva.Robert Trujillo és James HetfieldFractions of my POVA koncert szervezőinek a szeme előtt is ez lebeghetett, Magyarország legnagyobb (de a volt miniszterelnök szerint még mindig nem elég nagy) arénájába a ki- és bejutás is gördülékeny volt, sok BKK-járatot sűrítve indítottak, aminek köszönhetően szinte sehol sem volt kellemetlen a zsúfoltság.Ez pedig legalább akkora teljesítmény, mint amekkorát a Metallica letett két napon keresztül a teljesen nemzetközi és életkorilag is viszonylag heterogén közönség elé.Az élvezetből tehát semmi sem vett le, sőt minden csak hozzáadott. A 122-es szektorban ülve éppúgy bekúszott a vérembe a metál minden zúzása, mint a tömeg legelejére merészkedve, egészen közel a színpadhoz. Minden mérnöki másodpercet élveztem. Akkor is, ha láttam őket, akkor is, ha csak hallottam. 72 ezer emberrel együtt üvöltöttük, hogy fight fire with fire, hogy I dub thee unforgiven, hogy oh, please, God, wake me, hogy exit light, enter night.Az estébe viszont kifejezetten nehéz volt belépni. És nemcsak nekünk, de a Metallica tagjainak is.A koncert végén még többször körbementek, pengetőket, dobverőket osztogattak, köszöntek és integettek, én pedig tényleg elhittem, hogy élvezték a koncertet (szerintem első este, a Nothing Else Matters alatt tényleg könnyek között úszott Hetfield szeme), tényleg elhittem, hogy ők is érzik azt, ahogy a zsúfolásig telt Puskás Aréna közönsége egy emberként tolja a felperzselt levegőt a küzdőtér közepe felé.Kirk HammettFractions of my POVIgen, a Mom Park csodás moziélmény volt, ez pedig tökéletes lüktető, headbangelő, ökölrázó, üvöltő, könnybelábadó koncertélmény.Kellett.Annál is inkább, mert az eddigi magyarországi látogatási ütemükből következtetve – legalábbis ilyen erővel – többször biztosan nem jönnek hozzánk.Ezeket játszották1.Whiplash2.For Whom the Bell Tolls3.Ride the Lightning4.Until It Sleeps5.Lux Æterna6.Screaming Suicide7.Kirk és Rob bohóckodása: Quimby – Hoppá8.Fade to Black9.Wherever I May Roam10.The Call of Ktulu11.The Unforgiven12.Whiskey in the Jar13.Fight Fire With Fire14.Moth Into Flame15.One16.Enter SandmanBorítókép: James Hetfield. Fotó: Fractions of my POV