Milyen nagyszerű egy olyan országban élni, ahol a Pantera csak az előzenekar!És persze milyen nagyszerű, ha utánuk a világ egyik leghíresebb együttese ad szívvel-lélekkel jó hangulatú, kifejezetten remek hangzású, a látvány helyett elsősorban a zenére koncentráló, mesteri koncertet!Eddig az ennyire nagyszabású turnékból, ahol a világ leghíresebb metálegyüttese előtt csak úgy mellesleg, bemelegítés gyanánt ad koncertet a világ egyik leghíresebb metálegyüttese, rendre kimaradt Magyarország, sőt általában Európa is, de ha netán mégsem, Bécsnél közelebb akkor sem nagyon lehetett hasonlóba belefutni. Korábban a milliárd forintos nagyságrendű költséget jelentő együtteseket egyszerűen nem érte meg Budapestre hívni, de amióta az országnak végre lett egy olyan stadionja – az egyetlen egy, amire a stadionépítési lázban tényleg szükség volt –, amelybe befér annyi fizetővendég, hogy kijöjjön a matek, már ez sem kizárt. Így jutott el végül Budapestre is a Metallica már három éve folyamatosan zajló M72 turnéja, sőt annak is a különlegesebb verziója: az együttes a legtöbb városban „csak” egy koncertet ad, de a Puskás Stadion is egyike lett azoknak a helyszíneknek, ahol egy hétvége alatt kétszer lépnek fel, teljesen eltérő műsorral, és más előzenekarokkal.Így került a budapesti verőfényes délutánba egy Pantera-koncert, ami tavaly egy arénát töltött meg főfellépőként, három éve meg pótbulit kellett tartani, olyan hamar elfogytak a jegyek a Barba Negrába. Ehhez képest most az Avatar nevű svéd együttes jóformán még munkaidőben megtartott fellépése után szigorúan 18:30-kor megkezdte az addigra már megérkező maximum félház bemelegítését a legendás együttes két még életben lévő tagja, Phil Anselmo énekes és Rex Brown basszusgitáros, meg az őket a Pantera újraalakulása óta kísérő két világhírű nagyágyú, Zakk Wylde, Ozzy egykori, a Black Label Society jelenlegi gitárosa és Charlie Benante, az Anthrax dobosa. Igaz, aki nyomon követi a negyed évszázada feloszlott, pár éve mégis újra turnézó együttes újkori fellépéseit, nem sokról maradt le, ha csak később érkezett a stadionba: a Pantera műsora lényegében teljesen megegyezett a három és az egy évvel ezelőtti koncertekével. https://hvg.hu/elet/20230531_Pantera_budapesti_koncert_kritika_barba_negra_phil_anselmoUgyanannak a műsornak ilyen serény gyakorlása után persze nem is csoda, hogy a Pantera tökéletes volt: Anselmo a dalok közti átkötéseknél kicsit rekedtnek tűnt, de hát ez nem olyan zene, ahol ez nagy bajt jelentene, sőt, direkt jól jön – de a viccet félretéve, Anselmo a magasabb hangokat is ki tudta énekelni, a karcosabbakat pedig ennyi év után is gyakorlatilag lemezminőségben hozta. Rex Brown egy kicsit egykedvűnek tűnt, de csak annál jobb volt látni, amikor néha mégis elmosolyodott, Zakk Wylde pedig egy tökéletesen boldog pár benyomását keltette, ahol a felek csak egymással vannak elfoglalva, mindent megtesznek egymásért, a külvilág nem is igen befolyásolja őket, és a pár egyik tagja az ember, a másik a gitárja. Charlie Benante pedig továbbra is olyan pontosan üt, hogy azt még mindig nem lehetett megszokni ebben az együttesben, ami annak idején nem a vérprofi precízió tankönyvi illusztrációja volt – na nem mintha ez kritika lenne Benante felé.Abban a tekintetben viszont már a Pantera is kételyeket keltett,vajon mennyire is jó az örök újító Metallica legújabb kísérleti ötlete.Az együttes ugyanis már régóta turnézik körszínpadon, a mostani turnéra viszont gigantikusra növelték a léptéket. Technikailag ez még mindig „körszínpad”, de aligha lenne bárki, akinek ez a verzió jutna eszébe a szóról, nem pedig valami olyasmi, amivel legutóbb, nyolc éve jártak a Budapest Arénában: a mostani inkább egy, a stadion közepén, a focipálya kezdőköre környékén felhúzott körfolyosó, egy közel 40 méter átmérőjű körben elhelyezkedő, összesen 120 méternél hosszabb színpadfelület. https://hvg.hu/kultura/20180406_Metallica_koncertAmi egyszerre jelent három dolgot:egyrészt, hogy a klasszikus színpadhoz képest nem csak az első néhány sorban, egy irányba néző emberekhez lehetnek közel az együttes tagjai, mert 360 fokban minden irányból van egy „első sor”,másrészt, hogy így viszont hiába állsz akár az első sorban, a koncert jelentős részében, de inkább végig biztosan lesz minimum egy tag, aki baromi messzire kerül tőled, ésráadásul ez a valaki háttal fog neked állni, azaz nem lesz a koncertből szinte egy perc sem, amikor az együttes minden tagját normálisan látnád.Kivéve egyetlen esetet: ha a „kígyóverembe”, a körfolyosó-színpad által határolt tér közepére szól a jegyed. A mostani turné nagy újítása ugyanis az, hogy ez a snake pitnek nevezett tér, ahová a korábbi hasonló koncerteken csak szerencsével vagy különleges feltételek révén lehetett bekerülnie pár tucat rajongónak, az eddigi méret jó tízszeresére nőtt, már akár ezer ember is befér, ésbárki be is juthat, aki megveszi az egyik, nagyjából 200 ezer forintos árnál kezdődő VIP-csomagot.Ők ugyanis mindvégig testközelből láthatják a Metallicát, hiszen a snake pit és a derékmagasságnál csak valamivel magasabb színpad között nincs árok, és egyedül ők azok, akiknek nem kell azt várniuk, hogy hátha az énekes a következő számot már nem ötven méterre és nekik háttal fogja elénekelni. Maradjunk abban, nem lehet egyértelműen megállapítani, mi az elsődleges oka az egyébként nagyon impozáns és még több évtizedes koncertjárói múlttal is egyedinek tűnő, mindenféle rutint megtörő színpadkép kialakításának:az, hogy a világon már mindent kipróbált Metallica tagjai újabb és újabb kísérletei révén még mindig tudjanak újítani valamin;az, hogy e megújulás révén minden rajongónak jó legyen;vagy az, hogy a legmagasabb, csillagászati jegyárat kicsengető rétegnek jó legyen.A döntést mindenkinek egyéni ízlése és a kapitalizmus törvényeiről alkotott elképzelései alapján érdemes meghoznia, könnyes szemmel visszaemlékezve azokra a rég letűnt időkre, amikor még csak annak a kérdése volt a színpad közelsége, hogy kinek mennyi idegzete, türelme vagy fizikai ereje volt előretörni a tömegben, esetleg volt-e kedve pokolian korán érkezni.HVG / Vörös LászlóAzok számára tehát, akik állójegyet vettek – mert az ülőjegyesekre mindez persze eleve nem vonatkozik – a kérdés tulajdonképpen a szokásos: félig tele van, vagy félig üres a Metallica-mintás repohár, amennyiben a félig tele azt jelenti, hogy igen, néhány számot pont az orrunk előtt énekelt el James Hetfield, máskor meg Kirk Hammett szólózott tőlünk karnyújtásnyira, Robert Trujillo előttünk vokálozott és basszusozott, Lars Ulrich meglepően pontos és megszokottan energikus játékát pedig a megszokott mellett a létező összes szögből láthattuk. (Hiszen a furfangos színpadi gépezet négy különböző helyre is eljuttatta a dobcuccot, és még a négy helyen belül is változott, mikor merre néz épp Ulrich és előtte a felszerelés.)Mindezt úgy, hogy a koncertek, pláne a szabadtéri koncertek sarkalatos kérdése végre nem adott okot pohártelítettség-vizsgálatokra:a Metallica ezúttal úgy szólt a Puskás Stadionban, mint az álom,nekem például konkrétan ez volt egész életem legjobb basszusgitár-hangzása koncerten, ami nagyon jól jön olyan virtuóz zenészekkel, mint Rob Trujillo vagy Rex Brown. Hogy ez a boldogító körülmény minek köszönhető, nem tudni, de speciel ebben egy stadionban pont segíthetett az is, hogy az együttes nem az ovális tér valamelyik csücskében, hanem a kör közepén játszott. Mindenesetre igazi elégtétel ez azért a tizenhat évvel ezelőtti koncertért, amit a mostani Puskás Stadion azóta lebontott elődjében adott a Metallica, és amelyen olyan minősíthetetlen volt a hangzás, hogy a hang szó szerint el sem jutott a távolabbi helyekig a szélben.James Hetfield, a Metallica énekes-ritmusgitárosaHVG / Vörös LászlóÉs a körszínpados/körfolyosós megoldást leszámítva ezúttal nem is fektetett igazán hangsúlyt a látványra az együttes, márpedig legyen akármilyen látványos egy óriás felfújható bábú, a piró vagy a hatalmas épített díszletek, végső soron akkor sincs jobb annál, mint amikor a zene nyűgöz le, meg azok, akik előadják. Ezúttal – leszámítva a közönségbe dobott óriás strandlabdákat, amiről inkább tegyünk úgy, mintha meg se történt volna – csak a koncert legvége felé, a Fuel alatt volt némi visszafogott (jó, mondjuk a pár éve ugyanitt járt Rammsteinhez képest visszafogott) piró és tűzijáték, egyébként legfeljebb Trujillo és Hammett serényen cserélgetett, babaszobadizájnban tündöklő, csillámpóni-esztétikájú, csillogó arany, csillogó ezüst, csillogó zöld és csillogó lila gitárjai miatt káprázhatott a szem. https://hvg.hu/kultura/20230712_rammstein_koncert_kritika_budapest_till_lindemann_puskas_arena_europa_turneAttól meg – kis túlzással – elhomályosulhatott, hogy a műsor tartogatott meglepetéseket: lehet mondani, hogy nem nagy dolog, ha egy együttes nem kiszámítható dallistával érkezik egy koncertre, de ma, amikor a Setlist.fm korában a legtöbbször hónapokkal előre pontosan és hiba nélkül lehet tudni, miket fog játszani egy zenekar, igenis jó érzés, ha ez a minta megtörik, mert így még kevesebb okunk van feltételezni, hogy nem történt más, csak nálunk is elővezették ugyanazt a jól begyakorolt mozdulatsort, amit mindig. Amiről persze elsősorban nem ezzel lehet meggyőzni a nézőt, hanem azzal, ha nincs semmi hakniszerűség – és ezen az estén nem volt.Továbbra is nagyon szimpatikus, ha a 2018-as koncert után már nem is meglepetés, mennyire odafigyel a Metallica (stábja) arra, hogy minden országot külön kezeljenek, kivetített zászlókkal, régi magyarországi Metallica-koncertek képeivel vagy jegyeivel, szórólapjaival, és persze a leges-legjobb és az egész világon felülmúlhatatlan ötletükkel, hogy Trujillo és Hammett mindenhol előadnak egy-egy slágert az adott országból. Amennyire katartikus élmény volt nyolc éve a Tankcsapdától A legjobb méreg, annyira nem jött be a csütörtöki választás, a Totális metál a Pokolgéptől: ezúttal Rob magyar kiejtése szinte felismerhetetlenné tette A legjobb méregénél egyébként sokkal egyszerűbb szöveget, de a negyvenéves Pokolgép-sláger sem okoz annyi magyar rockernek libabőrt, hogy igazán nagy örömujjongás törhetett volna ki ennél a résznél – még ha a gesztus maga tényleg zseniális is.James Hetfield és Kirk HammettHVG / Vörös LászlóA meglepetések közül kevésbé jött be a buszbalesetben negyven éve meghalt basszusgitáros, Cliff Burton emlékének ajánlott Orion, nem mintha ne maximálisan magas színvonalon adták volna elő, de nincs az a rockkoncert, amelyen ne ülne le a hangulat egy nyolcperces instrumentális dal alatt. A többi meglepetés mind jót tett a koncertnek, amennyiben meglepetésnek veszünk mindent, ami eltér a leghagyományosabb értelemben vett best of-műsortól.Például, hogy egymás után eljátszották a legutóbbi lemez két dalát, a 72 Seasonst és az If Darkness Had a Sont, hogy végre mi is láthassuk, milyen jól működnek ezek is koncerten (bár a lemez alighanem legjobb koncertdalát, a Lux Æternát csak a szombati közönség hallhatja majd élőben). Hogy a sokak számára rossz emlékű Reload lemezről nemcsak a favorit energiabomba Fuelt, de a The Memory Remainst is elővették; és hogy befért két erős dal is a Death Magneticről, a Cyanide és a The Day That Never Comes. Az meg, hogy kimaradtak olyan abszolút favoritok, mint a One vagy az Enter Sandman, egyrészt nem baj, ha ez az ára az újabb vagy ritkábban játszott daloknak, másrészt alighanem kellett hagyni valamit szombatra is.Robert Trujilo, a Metallica basszusgitárosaHVG / Vörös LászlóMég szimpatikusabbá tette a koncertet, hogy a végig tökéletesen, simán lemezminőségben éneklő James Hetfield váratlanul kedves dolgokat mondott a közönségnek: miután megkérdezte, azoknak, akik feltették a kezüket arra a kérdésre, ki nem volt még soha Metallica-koncerten, „mégis mi tartott eddig”, hozzátette: „De persze a mi hibánk: túl keveset járunk erre”, és a koncert végén is alig lehetett lekergetni a színpadról. Pedig csak egy kis időre kellett távoznia: szombaton újra jönnek, akkor előzenekarként a Gojirával, és egy átfedések nélküli setlisttel.Az ereje teljében lévő, legjobb formáját hozó, egyszerre vérprofi és mégis emberi és laza Metallica csütörtökön mindenkit meggyőzött:mégiscsak meg kellett volna venni a jegyet mindkét napra!Ezeket játszották:1.Creeping Death2.Harvester of Sorrow3.Of Wolf and Man4.The Memory Remains5.72 Seasons6.If Darkness Had a Son7.Kirk & Rob Doodle: Pokolgép – Totális Metál8.The Day That Never Comes9.Cyanide10.Orion11.Nothing Else Matters12.Sad but True13.Battery14.Fuel15.Seek & Destroy16.Master of PuppetsBorítókép: HVG / Vörös László