Győrben és környékén speciálisnak hívják a nápolyit. Vagy speciálnak. Vagy specinek. Úgy hírlik, az egykor a kekszgyárban dolgozó, országos hírű nyúltenyésztőről, Specziál Ernőről kapta a nevét a speci. Vagy a drazséfényezésben kiteljesedő Specziál Jánosról. Vagy a Spezial márkanevű kekszgyári vágógépről. Vagy a Specialité nevű ostyaszeletről. Kiderülhet vajon valaha? A történet titokzatos. Igazi győri specialitás.A kakaóízű fekete lyukNem sokkal azután, hogy sikerült a középkor szigorlatom, fejembe vettem, hogy valami igazán ütőssel ünneplem meg ezt a kivételes napot. Letettem a kollégiumban a leckekönyvemet, a jegyzeteimet, és bőrcipőben, öltönyben indultam a piliscsabai CBA felé, hogy tetemes mennyiségű édességet vegyek. A szobatársam gondterhelt arccal jött szembe a folyosón, ezért megkérdeztem, hozzak-e neki valamit. Felderült az arca, és azt mondta, hogy igen, specit. Specit? – kérdeztem értetlenül. Speciálist – segített ki, és széttárta a karjait, hogy akkor ezek szerint tényleg nem tudom, hogy az micsoda. Speciálist? Speciális mit – érdeklődtem tovább, és egyre elveszettebbnek éreztem magam. Elmagyarázta, hogy a kakaóval, citrommal, vaníliával vagy más finomsággal töltött ostyarudakra gondol, én meg mondtam neki, hogy akkor miért nem azt mondja, hogy nápolyi. Azért – sóhajtott türelmesen –, mert ennek a terméknek speciális a neve. Esetleg speci. A szobatársam Mosonmagyaróvárról származik. Úgy emlékszem, mogyorós specit hoztam neki a CBA-ból.Közel két évtized telt el azóta, hogy lefolytattuk a fenti beszélgetést, ezért úgy gondoltam, ideje utánajárni, miért is speci a speci Győr-Moson-Sopron vármegye egyes részein. A kifejezés ugyanis nem terjedt el az egész megye területén, kapuvári kollégám például nápolyinak mondja a nápolyit, akár a békésiek, a nógrádiak vagy a somogyiak. Rejtély ez is. Ami egyre jobban foglalkoztatott, de ahelyett, hogy tisztult volna a kép, a történet egyre inkább egy citrom-, vanília- vagy kakaóízű fekete lyukra hasonlított.Akik specinek hívják a nápolyitA Kisalföld 2015-ben Ilyenek vagyunk címmel kampányt hirdetett. Arra voltak kíváncsiak, mik a térség településeinek jellegzetességei, ismertetőjegyei, egyedi vonásai. Ezeket egy előre elkészített plakátsablonon jeleníthették meg a falvak és a városok. Győrén szerepelt az Audi-gyárra utaló négy-, illetve a városban élő olimpikonokat sejtető öt karika és a vaskakas, amit 1594-ben, Győr elfoglalásakor állítottak az akkori Duna-bástyára a törökök. Megtudhattuk, hogy a győriek legtöbbször a szökőkúthoz beszélik meg a randikat, és itt volt olvasható az a mondat is, hogy „Specinek hívjuk a nápolyit”.A plakátot bemutató cikkben az állt, hogy magyarázatként többféle verzió kering, de sajnos egyik sem bizonyított, ezért a szerkesztőség arra kérte az olvasókat, hogy akinek az elnevezés eredetéről több információja van, ne tétovázzon, ossza meg velük. Mint a legendák képződése során bármikor, itt sem elhanyagolható a kronológia. Ahogy az sem mellékes, hogy mennyire erős és eredeti a sztori. A lap felhívására elsőként Marczaliné Specziál Andrea jelentkezett. Azt mondta, az édesség a nagypapájáról, Specziál Ernőről kapta a nevét a családi emlékezet szerint.„Az általunk ismert legvalószínűbb verzió az, hogy egy Spezial nevű gyártól vásárolt gépeket a kekszgyár, talán a csehektől, de azzal csak ostyatortákat sütöttek. Specziál Ernő azt találta ki, hogy ostyaszeleteket készítsenek, és hogy legyen csokiba mártott változat is. Emellett ő állította össze a töltelék receptjét” – ezt már Specziál Lászlóné, Andrea édesanyja, az 1984-ben meghalt Specziál Ernő menye mondta a Kisalföldnek. Hozzátette: hallottak ugyanakkor olyat is, hogy nem Ernő, hanem a fivére, János a névadó. Mivel a hét Specziál testvér közül hárman álltak a Győri Keksz- és Ostyagyár, illetve elődje, a Koestlin-gyár alkalmazásában (Ernőn és Jánoson kívül Géza is), a bizonytalanság egyre csak dagadt.Gyártósor a Győri Keksz- és Ostyagyárban – Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár„Mint a rossz pénzt, úgy ismerték az apósomat Szigetben! Nagyon jó ember volt, a családja mellett a cukrászmesterség volt a mindene. Otthon is folyamatosan kísérletezett az édességekkel, s azon gondolkozott, hogy a gyártásukat miként valósíthatja meg üzemi keretek között. Imádta a szakmáját” – nyilatkozta a Kisalföldnek 2021-ben Specziál Ernőről Specziálné Hulman Magdolna. A téma tehát éveken át terítéken maradt. Egyre világosabb volt, hogy a Specziálné által emlegetett Szigethez vezetnek a nyomok.Kétszersült- és piskótamesterek a lottónyereményen vett gyártelepenKoestlin Lajos és Társai Keksz- és Biszkvit gyára a Győr melletti Sziget község egyik legrégibb üzemépületében, az egykori Gőzmalom téren kezdte meg a működést. A Győri Ipartörténeti Alapítvány alapos leírásából kiderül, hogy ezen a helyen állt az ország első „biscuitgyára” is. A létesítmény múltja a közterület nevére is magyarázatot ad, Back Hermann ugyanis a gőzmalmát alakította át édesipari üzemmé Szigeten. A Back által vitt Magyar-Angol Biscuit Gyár Részvénytársaság 1880-tól 1894-ig működött, majd pár évvel később az ausztriai Bregenzből megérkezett a már emlegetett Koestlin Lajos, aki befektetést keresett. A bezárt Back-gyárat Diamant Emánuel kereskedelmi utazó mutatta meg neki, hogy aztán két éven át húzódó tárgyalásokat követően gazdát cseréljen a kiváló adottságokkal rendelkező telep.Koestlin hiába adta el a bregenzi üzemét, így sem volt elég pénze, úgyhogy társulni kényszerült. A bécsi iparmágnás, Heller Gusztáv és felesége, valamint Koestlin mellett maga Diamant Emánuel lett a családi vállalkozásból közkereseti társasággá alakuló cégben a harmadik tulajdonos. Az ő „lottérián” nyert főnyereményének köszönhetően már elegendő pénz állt rendelkezésre, hogy felszereljék az induló üzemet. A Koestlin Lajos és Társai Rt. 1900-ban kezdte meg a működést, 13 évvel később pedig már ezer embert foglalkoztatott. A hazai édesipar kiválóságainak több nemzedéke tevékenykedett a gyár falai között. Cukrászok, csokoládé- és bonbonkészítők, pékek, kétszersült-, piskóta- és desszertmesterek.Az Albert kekszet (ami Viktória királynő férje, Albert főherceg után kapta a nevét) 1912-ben kezdték el gyártani. Koestlinék ekkor vásárolták meg Angliából több termék receptje és gyártási joga mellett a kor legkorszerűbb kekszkészítő berendezéseit.Több ezer tonna államosított édességAz első világháború idején a kekszen kívül wafflit és cvibakot, vagyis katonai kétszersültet készítettek itt. 1947-ben aztán államosították a gyárat, amelynek addigra Európa-szerte ismerték a termékeit, és amely a könnyűipari miniszter 1950. május 23-i alapítólevele óta a részvénytársasági forma helyett Győri Keksz- és Ostyagyár Nemzeti Vállalat néven jegyezte a finomságait. Az új vállalat igazgatói tisztjét Fürst István töltötte be.Az ő nevével kapcsolatban bukkan elő az első nyom speciügyben is. Fürst ugyanis 1952-ben, az Élelmezési Dolgozó című szaklap hasábjain példaként állította Specziál Ernő és János művezetőket az üzem dolgozói elé, mert mint írta, „az ő osztályukon nincs késés, vagy igazolatlan mulasztás, mert már kezdetben is – törvényadta jogukul fogva – erélyesen felléptek a fegyelmezetlenekkel szemben”.1981-ben már 1600-nál is többen dolgoztak itt, és a Figyelő 1982-es cikke szerint a Magyar Édesipari Vállalat termelési volumenének 23 százalékát, termelési értékének 10,3 százalékát adta a Győri Keksz- és Ostyagyár. Elsősorban az olcsóbb édesipari termékek tartoztak az üzem profiljába, és a termelőberendezések elavultsága miatt a gyártás termelékenysége meglehetősen alacsonynak számított. Akárhogyan, a hetvenéves keksz- és a negyvenéves teasütemény-gyártó kemencékben évente 6500 tonna keksz és teasütemény, illetve nagyjából ugyanennyi töltött ostya, vagyis speciális sült ki. Gyártottak itt cukorkaárut, kávészert, de sütőport, vaníliás cukrot, teaízesítőt, ital- és pudingporokat, valamint sózott mogyorót. (Amit ugye minden más termék nyomokban tartalmazhatott.) Aki Albert vagy Pilóta kekszet, Balaton szeletet, vaníliás karikát, babapiskótát, földimogyorós csókot, Negrót vásárolt tehát akkoriban, az a győri üzem termékeit vette meg.1991-től a gyárat az Egyesült Királyság egyik vezető élelmiszeripari cége, a United Biscuits vitte tovább. Csakhogy utána nem termelt már sokáig az üzem, ami 2000-től a Danone-é lett. 2009 utolsó heteiben lakatolták le végleg az ikonikus gyárkaput, 2010-ben pedig bontani kezdték a legendás szigeti telephelyet. Az édesipari termelésre ma már csak a négyemeletes raktárépületből lett egyetemi épület, egy irodaház és az egykori munkásszállás emlékeztet Győrszigeten.Szóbeszédek és ostyatermékek széleinek törmelékeiA Kisalföld hat évvel a gyár bezárása után hirdette meg a kampányát, és hogy eloszlassa a legendát, a már idézett Marczaliné Specziál Andrea, Specziál Lászlóné és Specziálné Hulman Magdolna után megszólalt az ügyben Balogh József is. Balogh 1989 és 1990 között Győr tanácselnöke, 1994 és 2006 között pedig a város polgármestere volt. 1964-től 1970-ig rakodóként, betanított munkásként, majd üzemszervezőként a kekszgyárban dolgozott.„Már akkor is elterjedt az a szóbeszéd, hogy Specziál Ernőről nevezik a nápolyit speciálnak, s ez ellen ő nem tiltakozott, inkább csak mosolygott. Ugyanakkor talán valószínűbb verzió, hogy a névadó az a keletnémet, Spezial márkájú gép lehetett, amely szeletekre vágta a nápolyit” – fejtette ki Balogh.Fotó: Arcanum Digitális TudománytárHa így van, a kifejezést a kekszgyári dolgozók terjesztették el tehát. Ezt a fajta finomságot egyébként a gyári szakzsargonban típuskeveréknek nevezték Balogh szerint, és a csomagolásával nem bajlódtak sokat: négy-öt féle ízben, egy- és ötkilós zacskókban árulták a specit. A csökkentett zsír- és cukortartalommal készülő finomság olcsó, de jó minőségű tömegterméknek számított. Gyártása során felhasználtak napraforgómagot, szóját és más ostyatermékek széleinek törmelékét is. A tisztánlátás végett, és hogy a definíció pontos legyen, Balogh József hozzátette, hogy a csokoládébevonatos töltött ostyákat, így a Kismackó szeletet, a Balaton szeletet és a Csokis parányt nem nevezték speciálnak sosem. Legalább ez kiderült.Következőnek Jelencsics József szólalt meg a Kisalföld hasábjain az egyre hatalmasabb specigate során, aki az 1996-os nyugdíjazásáig négy évtizeden át dolgozott a gyárban. Elsősorban bel- és külkereskedelmi területen, de egy időben ő vezette a vállalat ipartörténeti bizottságát is. Jelencsics újabb lehetséges megfejtéssel állt elő.„A gyár a két világháború között, valószínűleg a harmincas évektől Specialité néven gyártott töltött ostyaszeleteket. Ez ugyan nem volt tömegtermék – a vállalat fő profilját egyébként is a teasütemények jelentették –, de Győrben annak számított, amikor ugyanis a gép szeletekre vágta a nápolyit, a széle megmaradt, amit a törött darabokkal együtt olcsón eladtak. A gyár annak idején nemcsak győr-szigeti telephelyén, hanem a Baross úton is működtetett boltot, ahol ehhez hozzá lehetett jutni. És miután ezek az áruk szépséghibásak, így selejtesek voltak, de éppen olyan finomak, nagyon sokan vásároltak is belőle. A Specialitéből rövidült speciál, majd speci kifejezés így aztán Győrben és környékén mindenféle nápolyi megnevezésére szolgált.” Jelencsics azt mondta, Specialité néven a szocializmus idején is készítettek még töltött ostyaszeleteket, az ötvenes évek második felében legalábbis – amikor ő odakerült – még biztosan.Zsírkrém, ostyalapok közöttA Specialité nevet viselő ostyaterméket emlegeti a győri kekszgyár néhai igazgatója, Halbritter Mátyás a 100 éves a győri kekszgyártás című, Andorka Zsolttal közösen jegyzett könyve is. Ennél azonban izgalmasabb fordulat, hogy 1984-ben a saját bevallása szerint édesszájú újságíró, Imre Béla egyszer már lefolytatta a Kisalföld által 2015-ben kezdeményezett vizsgálatot. A Kisalföld 1984. július 15-i lapszámában megjelent cikkében Imre Béla azt írta, amikor a speciál elnevezésének eredete után kutatott, először a két Specziál testvér nevét találta meg a győrszigeti lakosok között. Azt hitte, jó nyomon jár, aztán ellátogatott a gyárba is, ahol volt módja idősebb szakikkal egyeztetni.Ők mesélték neki, hogy Ernő, a fiatalabb Specziál a győri Schmidl-féle Cukorka és Csokoládégyárban töltötte tanoncéveit mint cukrászinas, ezután pedig a Budapesti Tápszerművekben dolgozott. 1938-ban visszatért Győrbe, ahol előbb a Koestlin-gyárban vállalt munkát, onnan örökölte meg őt a keksz- és ostyagyár. 1968-ban ment nyugdíjba, a cukorkarészleg vezetőjeként. Imre Bélának sikerült megtudnia, hogy Specziál Ernő honosította meg Győrben a pehelycukorka-gyártást, sőt a könnyen olvadó édesség gyártási technológiáját is ő fejlesztette ki. Specziál specialitása a rox-dropsz nevű savanyú cukorka volt. Olyan limitált szériát is készített, aminek a közepén a győri ETO emblémája volt kivehető. Nem tartozik szorosan ide, de több megyei lap apróhirdetési rovatából kiderül, hogy Ernő bácsi elsőosztályú német és belga óriásnyulak tenyésztésével is foglalkozott. Hogy ők kaptak-e cukorkát vagy speciált? Azt nem sikerült kiderítenem.Míg tehát Specziál Ernő a rox-dropsz mestere volt, Specziál János drazséban utazott, és a drazsék „fényezésében” állítólag a legjobbak közé tartozott. Rendben, de mi a helyzet a speciálissal? Imre Béla erről Horváth Emillel, a gyár kereskedelmi főosztályvezetőjével beszélgetett, aki azt mondta neki, a speciális nem más, mint töltött ostya. „Többrétegű ostyalap között zsírkrém, amelyet különböző olajos magvakból, természetes ízesítővel készítenek, majd esetenként csokoládéval bevonnak.”Hogy körbeérjen a nyomozás, győri kollégáink segítségét kérve én is megkerestem Horváth Emilt, aki 1958-ban, szakmunkásként került a gyárba, személyesen ismerte tehát Specziál Jánost és Ernőt is. Horváth úr határozottan állította, hogy a Specziál testvérek sosem készítettek speciálist. A 86 éves férfi a speciről azt mondta a Telexnek, „olyan termék, amit a Koestlin-gyár információim szerint a harmincas évek óta gyártott, Magyarországon nem volt korábban kapható, vagyis speciálisnak számított. A kivételessége miatt kapta tehát a speciál, illetve a speci nevet. Ez volt ugyanis az első töltött ostyalap a magyarországi piacon. Ennek ellenére még ma is vannak olyanok, akik azt mondják: kérek egy nápolyit.”Apropó, nápolyi. Miért hívják az ostyalapok közé kent zsírkrémet mindenütt máshol nápolyinak? Ha minden igaz, azért, mert itáliai cukrászok készítettek először ilyet. Persze ezek után ki tudja már.