Ukrajna közlése szerint májusban sikerült megfordítani azt a hónapok óta tartó trendet, amely szerint Oroszország folyamatosan nettó területi nyereséget ért el a fronton az orosz-ukrán háborúban – írja az Al Jazeera angol nyelvű kiadása. Mindez azt jelenti, hogy ha az állítás igaz, akkor Ukrajna több területet foglalt vissza az előző hónapban, mint amennyit az oroszok elfoglaltak tőlük.

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka Telegramon azt írta erről, hogy

a felszabadított és az elveszített területek aránya csaknem 100 négyzetkilométerrel Ukrajna javára billent.

A Militarnyi ukrán védelmi portál katonai forrásokra hivatkozva ennél is nagyobb, 120 négyzetkilométeres nettó ukrán területi nyereségről írt. A lap szerint Oroszország májusban 130 négyzetkilométert foglalt el, miközben 250 négyzetkilométer felett veszítette el az ellenőrzést.

A washingtoni székhelyű Institute for the Study of War (ISW) ennél is kedvezőbb képet rajzolt Ukrajna számára. Az intézet nyílt forrású, geolokációval ellenőrzött adatok alapján úgy becsülte, hogy Oroszország májusban 40 négyzetkilométert foglalt el vagy legalább szivárgott be, miközben mintegy 280 négyzetkilométert veszített el.