Az elmúlt hónapokban a technológiai nagyvállalatok sorra indították el európai szuverén felhőjüket, az Amazon Web Services (AWS) és az SAP mellett a Deutsche Telekom (DT) is. Ennek „ihletője” a szabályozási környezet: az EU igyekszik növelni a területén működő szervezetek digitális önállóságát az európai szuverén felhők létrehozását és működését érintő direktívák kidolgozásával. A cél az, hogy miközben felszámolják vagy legalábbis jelentős mértékben csökkentik a függést az amerikai technológiai cégektől, az adatszuverenitást is szavatolják azzal, hogy a felhőkbe kerülő információkat a földrészen tárolják, s azokat csak megfelelő biztonsági jogosultsággal rendelkező európai polgárok kezelhetik.Ilyen rendszerhez csatlakozott most a Volkswagen (VW): a vezető európai autógyártó privát felhőjét a DT fogja üzemeltetni a T Cloud nevű szuverén felhőrendszerének Private technológiájával. A megoldás célja, hogy központi infrastruktúraként szolgáljon a csoport összes márkájának alkalmazásai számára. Az új alkalmazásokat már eleve a VW-n belül Group Private Cloud 2.0 néven emelgetett rendszerbe telepítik majd, miközben megkezdik a meglévő alkalmazások új felhőbe migrálását is.A Volkswagen szerint az új infrastruktúra úgy erősíti a csoport adatfeldolgozási képességeit, hogy közben maximálisan megfelel az európai jogi szabályozásnak.Az üzlet nyélbe ütését bejelentő DT-közlemény kitér rá, hogy a szigorú szabályozási követelményeknek való teljes körű megfelelés mellett a T Cloud Private egyúttal az adataik feletti teljes kontrollt kínálja a vállalatok számára, miközben a szervezetek élhetnek a felhőtechnológia klasszikus előnyeivel, mint a skálázhatóság, az automatizálás és a fejlett adatfeldolgozási képesség.Oliver Blume Volkswagen-vezérigazgató a héten Berlinben megtartott Bosch Connected World esemény szerdai napján hangsúlyozta a mesterséges intelligencia (AI) és a fejlett technológiák szerepét az autógyártásban és a vezetési élmény biztosításában. A fejlett felhőinfrastruktúra ennek kiszolgálásához elengedhetetlen.Az informatikai modernizálás által elérhető megtakarítások jól jönnének a VW-nek: a nyereségét tavaly megfelező csoport 2030-ig akár ötvenezer munkahely megszüntetését tervezi. Ebből idén 19 ezer embert küldhetnek el a vállalat németországi telephelyeiről, ahol Oliver Blume szerint tavaly már 20 százalékos megtakarítást sikerült elérni a gyártási költségekben.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.