„Az álláspontunk világos: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) pedagógus-továbbképzési monopóliumát megszüntetjük” – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. Tájékoztatása szerint felmenő rendszerben a pedagógusképzést is kivezetik, mert úgy gondolják, az NKE-n nem adott hozzá a megfelelő intézményi keret. Rossz üzenete van annak, ha a pedagógusság ugyanolyan hivatásrendnek számít, mint a katonaság vagy a rendőrség– mondta korábban, amikor a pedagógusképzés átalakításáról beszélt.Lannert Judit a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben azt is közölte: azokat a hallgatókat, akik már megkezdték tanulmányaikat, semmilyen hátrány nem éri, változatlan feltételek mellett fejezhetik be a képzést.Bő két évvel ezelőtt, 2024. márciusban jelentették be, hogy az Orbán-kormány által alapított egyetem új karral, a Nemeskürty Istvánról elnevezett pedagógusképző intézménnyel bővül, több különleges feltétellel. Az előzetes hírek arról szóltak, hogy az ottani tanárképzésnek nem kell megfelelnie a más tanárképző szakok esetében kötelező képzési és kimeneti követelményeknek, és felvetődött, hogy a leendő diákoknak azzal kedveznének, hogy újabb felvételi nélkül elvégezhetnek egy kapcsolódó alapszakot is. https://hvg.hu/360/20240418_tanarkepzes-nke-mcc-tanar-oktatasVeszelszki Ágnes dékán tavaly februárban HVG-nek adott interjúban azt mondta, a közszolgálati szerep mellett a pedagógus szakok iránt megnőtt érdeklődés miatt döntöttek úgy, hogy elindítják a kart. https://hvg.hu/360/20250212_hvg-veszelszki-agnes-hivatasrend-nke-pedagoguskepzes-kozszolgalati-tanarok