Gyors tempóban indult a 2026-os labdarúgó világbajnokság A-csoportjának második mérkőzése, amin Csehország és Dél-Korea csapott össze. A meccs első perceiben mind a két csapat több hosszú indítással próbálkozott, majd ezt a stílust először a csehek adták fel, akik a hetedik perc után elkezdték tartani a labdát és kisebb passzokkal építkeztek.A taktika azonban nem jött be, Korea hamar fölénybe került, ők harcolták ki a meccs első szögletét, ahogy a tizenegyedik perc után gyors egymásutánban az első két igazán veszélyes helyzetet is, amit gyorsan követett a harmadik, I Kang In távoli lövését Kovar kapusnak kellett védenie. Az első veszélyes cseh helyzetig a 22. percig kellett várni, amikor egy szöglet után sikerült még Souceknek belekapnia a labdába, azonban azt nem tudta igazán irányítani, a lövés elment a kapu jobb széle mellett. Szon Hung Min 38. percben próbálkozott egy távoli lövéssel, majd szűk egy perccel később a tizenhatos vonaláról lőhetett viszonylag tisztán, egyik alkalommal sem talált kaput. Az első félidő vége előtt pár gyors passz után újra ő került helyzetbe, de a cseh kapusnak harmadjára sem adott munkát.FelállásokA csoportDél-Korea–Csehország 2–1 (0–0)Zapopan, Akron Stadion, 46 232 nézőjátékvezető: Amín Omar (egyiptomi)gólszerzők: Krejci (59.), Hvang In Bom (67.), O Hjon Gju (80.)piros lap: –sárga lap: l Ki Hjuk (90+6.)Dél-Korea: Kim Szung Gju – I Han Bom, Kim Min Dzse, l Ki Hjuk – Szol Jong Vu, Hvang In Bom (Kim Dzsin Gju, 84.), Pek Szung Ho (Pak Dzsin Szop, 84.), I Te Szok (Om Dzsi Szung, 69.) – I Kang In, I Dzse Szung (Hvang Hi Csan, 62.) – Szon Hung Min (O Hjon Gju, 69.)Csehország: Kovar – Krejci, Hranac, Chaloupek – Zeleny, Sojka, Soucek, Coufal – Sulc (Hlozek, 64.) , Provod (Sadilek, 64.) – Schick (Chory, 64.)A második félidő is korai helyzettel indult, a 49. perc végén egy gyors támadás után kétszer is lőni tudott a koreai válogatott, először Hvang In Bom majd I Dzse Szung próbálkozott, de a cseh kapus mind a két alkalommal védett. Az 56. percben újra Szon Hung Min kerül helyzetbe: egy kiváló kiugratás után törhetett kapura, de csak szögletet tudott kiharcolni.A koreai fölény ellenére az 59. percben a csehek nagy bedobása hozta meg a sikert, amivel tökéletesen találták meg a csapatkapitány Krejci fejét, aki magabiztosan bólintott a hálóba, ezzel megszerezve a vezetést.Ladislav Krejci cseh csapatkapitány ünnepli a góljátAFP / ANADOLU / Luciano GonzalezNem örülhettek viszont sokáig a csehek, a 67. percben Hvang In Bom kapott kiváló passzt a tizenhatoson belül, egy csellel elküldte a védőt és elfektette a kapust, majd utóbbi felett a hálóba emelt. A 77. percben ugyan Soucek szabadrúgás után a hálóba fejelt, de a partjelző lest intett, így a gólt nem adták meg. A koreaikat viszont feltüzelte az érvénytelen gól, több veszélyes támadás után a 80. percben O Hjon Gju kapott kiváló paszt kapu előtt, amit gólra váltott, megszerezve csapatának a vezetést.Hvang In Bom ünnepli a koreaiak egyenlítő góljátAFP / ANADOLU / Luciano GonzalezA 82. percben koreai kapu előtt volt tömörülés, Hlozek közeli lövését a koreai kapus a gólvonalról mentette, megőrizve az előnyt. A 93. percben gyors cseh támadás után még Sadilek próbálkozhatott, a kapus azonban ezúttal is résen volt és fogta a lövést.A mérkőzés utolsó percében még a játékvezető kiosztotta a meccs egyetlen sárgáját, amit a koreai I Ki Hjuk kapott, nem sokkal később viszont lefújta a meccset. Ezzel véget ért az A-csoport első fordulója, Mexikó és Dél-Korea egy-egy győzelemmel állnak az élen. A következő fordulóban a csehek Dél-Afrikával a koreaiak pedig Mexikóval találkoznak.A tegnapi, nyitó mérkőzésen az egyik házigazda, Mexikó 2-0-ra legyőzte Dél-Afrikát a nyitó mérkőzésen, a találkozón három piros lap is született. A második fordulóban Csehország Dél-Afrikával, Mexikó pedig Dél-Koreával játszik majd. https://hvg.hu/sport/20260611_foci-vb-2026-mexiko-del-afrika-nyitomeccs-elo-kovetites-percrol-percre-ebxNyitókép: AFP / ANADOLU / Luciano Gonzalez
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
A meccs elején az ázsiai válogatott kezdett erősebben, viszont a cseheknek sikerült vezetést szerezni, aminek sokáig nem örülhettek mert Dél-Korea gyorsan egyenlített majd a vezetést is megszerezte.










